Karneválblog 2008 - szombat

2008.08.23. 16:19

Először a színházat mosta el az eső, majd az esti felvonulást is. Ez utóbbi vasárnap délután lesz megtartva. Pedig olyan jól indult minden, J.A. rátalált egy romkertbeli üvegtigrisre, a lányok meg rámozdultak a félmeztelen gladiátorokra. Aztán George Clooney nem akart segíteni. Szombaton így korán zártuk a napot, ránk is fér egy kis pihenés. .

Először a színházat mosta el az eső, majd az esti felvonulást is. Ez utóbbi vasárnap délután lesz megtartva. Pedig olyan jól indult minden, J.A. rátalált egy romkertbeli üvegtigrisre, a lányok meg rámozdultak a félmeztelen gladiátorokra. Aztán George Clooney nem akart segíteni. Szombaton így korán zártuk a napot, ránk is fér egy kis pihenés. .

Először a színházat mosta el az eső, majd az esti felvonulást is. Ez utóbbi vasárnap délután lesz megtartva. Pedig olyan jól indult minden, J.A. rátalált egy romkertbeli üvegtigrisre, a lányok meg rámozdultak a félmeztelen gladiátorokra. Aztán George Clooney nem akart segíteni. Szombaton így korán zártuk a napot, ránk is fér egy kis pihenés. .

Az idén alulról felfelé kell olvasni a bejegyzéseket, mert így könnyebb követni a frissítéseket, no meg azért, meg ilyen még nem volt.

Az előzmények - Karneválblog 2008: csütörtök - péntek

Szombat:

23:50: Jéhéééégből vagyok (J.A.)

Valakik éppen ezt éneklik azt utcán az ablakom alatt, hogy:

"Jégből vagyok,
Talán fel sem olvadok.
Hát nyújtsd két kezed,
Olvaszd fel jég szívemet."


Köztudomású, hogy az Úr részegen előadott Demjén Ferenc-slágerekkel bünteti azokat, akik nem mennek be este a belvárosba kívül és belül elázott karneválozókat fotózni. Amúgy nem sokkal ezelőtt elállt az eső.

22.05: Felvonulás holnap (Savaria Történelmi Karnevál szervező bizottsága)

"Az augusztus 23-án 20 órára meghirdetett fáklyás felvonulás az egyórás várakozás után sem tudott elindulni a meghirdetett útvonalon az esőzések miatt. Ezért a Savaria Történelmi Karnevál szervező bizottsága a 24-én, vasárnap délután 15 órára meghirdetett rövidebb felvonulást a fáklyás menet eredeti, hosszabb útvonalás tartja meg."

Ezt, kedves olvasó, tessék hivatalosnak tekinteni, nem holmi mezítlábas posztnak.

21.30: Azért az élet nem állt meg (J. A.)

Most kapom a telefont, hogy mégis van valamilyen felvonulás, afféle félhivatalos. A telefonban nagyon durrogtak valamilyen robbanószerkezetek. Állítólag még vannak nézők is rendesen: nyilván ha valaki 400-500 kilométert utazott ide, nem adja fel olyan könnyen.

21.00: Elmarad az esti felvonulás (J. A)

Most lett bizonyossá, amit azért már a délutáni reménytelenül szürke felhők is sejttettek: idén elmarad a karnevál leglátványosabb és legnagyobb tömegeket mozgató programja, az esti felvonulás. Ha jól emlékszem, ez a második alkalom a karnevál újabb kori történelmében. Nekem így mára ennyi a karneválozás, este olvasok egy jót, esetleg válogatok karneváli képeket.

17.30: George Clooney nem segített (J. A.)

Lehet, nem George Clooney-hoz kellett volna fohászkodni, mert az amerikai színész – mint a színészek általában - nyilván féltékeny, így esze ágában sem volt megakadályozni, hogy elmaradjon a Karneválszínház mai, jó sok VIP-vendéggel dúsított előadása. Az eső elég reménytelenül esik, ráadásul buborékosan, ami a nép megfigyelés szerint nem sok jót ígér. A Fő téri és a Thököly utcai árusok többsége nyitva, kábé annyi ember sétál a belvárosban, mint egy napsütéses szombati napon. Csak éppen most esernyővel. Vannak, akik kivárnak, kapualjakban, beülős vendéglátóhelyekről figyelik, hogy ebből mi lesz.

Esik az eső



16.30: Zászló az esőben (K.Gy.)

Én mondtam a zuramnak, toljuk át a bringákat legalább a Bor utca végéig, de nem hallgatott rám, úgyhogy végigázunk a Fő téren. Az embereket nem kergette szét az eső, inkább össze, kapualjakban, kocsmákban, sátorponyvák alatt várják, hogy elálljon. Rutinosabbak esernyő alatt nézegetik a le nem takart portékákat, és azt árulja e nekem valaki, mi az a pompos. (Meg hogyan lehet magyar szó, ilyen idétlen.) A Savaria téren zászlót forgatnak megint. A közönség nem túl lelkes, pedig megérdemelne egy kiadós tapsot a csapat a kiadós esőben. A Zrínyi-Rákóczi kereszteződésben leengedik előttünk a sárga szalagot. Köszönjük.

16.15: VAOSZ (K.Gy.)

Onnét sejtjük, hogy nem csak vészesen borul, hanem már randán el is eredt, hogy egyre többen jönnek az étterembe. Ebédünk nem szabta el az istrángot (ahogy az uram mondani szokta volt), igaz, az ára sem. Egy órája hallgatom, hogy mi mindent látott még Történelmi Témaparkban, például egy lovag nagyon ideges lett, hogy leverték, és vöröslött a feje, mert még a bádog tökfödőjét (sisak vagy mifene) is leverték róla. A táborokban pedig mindig akad valaki, aki képzésben részesíti az érdeklődőt, a számszeríjakról és egyebekről. (Ezek a fiúk sose nőnek ki a katonás játékokból, fakarddal kezdik…) A második olasz naffröcs ill. „hosszú” után úgy döntünk, ez biz nem egyhamar áll el. Nekivágunk az esőáztatta Fő térnek. A sarkon bőgatyás férfiak szólongatják a nőket, három puszi egy forint. Nem áll sorba a fehérnép.

16.10 Kilátások (Rose)

Ahogy elnézem a menetet, nagyjából ennyi volt már a karneválozás. Sebaj, holnapra mutatott egy fél napocskát is.

16.05: Elkezd esni az eső (J.A.)

Na innentől kezdve sok ember élete nem habos torta. Általános vészhelyzet van, George Clooney, most segíts!

14.50 A ló meg a bicikli (Rose)

Továbbra is a lelátón, mert F. még meggyőz, hogy a Kassait látni kell. Tényleg tud valamit, ahogy mögöttem magyarázza valaki a porontyának, úgy lovagol, mintha elengedett kormánnyal biciklizne. Éhes vagyok, nem kívánom a kenyérlángost, hazaindulunk. Estére még betervezzük a kilencig nyitva tartó Savaria Múzeumot is, ha netán nagyon fáznék.

Ferences-kert


14.00 Félmeztelen pasik bűvöletében (Rose)

Szerencsére volt némi átrendeződés a nézőtéren, így rendes ülőhelyhez jutunk. Kezdődnek a gladiátorjátékok, körülöttünk gyanúsan sok a nő, nem valószínű, hogy a történelmi érdeklődés hajtott ide mindenkit. Aztán megjelennek a színen a gladiátorok, és be kell látnom, K.Gy.-nek igaza volt, már ami a snájdigságot illeti. Egy csomó jó pasi félmeztelenül, nekem meg lemerül a fényképezőm. Nem messze tőlünk egy középkorú apuka szinte az eksztázisig beleéli magát a játékba, teli torokból ordít, ha a császár a nép kezébe adja a döntést, mi legyen a legyőzött harcos sorsa.

13.20 Vannak lovagok is (Rose)

Felpréseljük magunkat a lelátóra a Ferences-kertben. Dicső lovagok hadakoznak, köztük egy nőnemű is, bár ez páncélban nem látszik, csak bemondják. A nap hol előbukkan, hol nem, hol fázom, hol melegem van, pluszban kiderül, hogy a tegnap esti Dürrenmatton sikerült jól megfáznom. A lovagok után lőbemutató a légiósokkal, és lassan telt ház.

13.15: Idén is népszerű a töki pompos (J. A.)

A sorokból ítélve nem csökken a világ egyik leghülyébb nevű ételének népszerűsége. A másik népszerű karneválon a kemencés lángos, amit a Fő téren Bejczy utca felőli végén árulnak. Egyik sem tartozik a wellness alaptételei közé. Azért a régiek tudtak valamit. Igaz, idén valahogy nem kívántam meg őket. Eddig.

Töki pompos


12.00: Hazafelé a városon át (K. Gy.)

Tömeg mindenfelé. Emberek mosolyognak, jókedvűen kerülgetik egymást. Fő téren teli lelátók, zászlóforgatók. Lépni még lehet, biciklit praktikus letenni a Belváros bejáratainál. Parkolók tele. Erősen borul.

11.00: Ott ragadunk a Ferences-kertben (K. Gy.)

Ezeknek a derék római végvári légiósoknak nem csak saját gladiátoraikkal, hanem még a barbárokkal is fel kellett venniük a harcot, Brietiót támadják a csallóközi lovasíjászok és a germánok újfent. Utóbbiak egymás szövetségeseiként. A barbárok (germánok) igyekeznek egy talicska szénával meg néhány pajzzsal jobb belátásra bírni a Komárom centurióját, de nem járnak sikerrel, úgyhogy pajzsvonalba rendeződnek, támadnak, aztán visszavonulnak, jönnek a lovasok, aztán ők vonulnak vissza, és kezdődik elölről, oldalról, hátulról, bekerítve, míg a légiónak annyi, a centurio feje a törzsétől néhány méterrel odébb landol. (Kislány kérdezi előttem, tényleg? Nem. Ez csak játék, de annak nagyon igazi. Rég szórakoztam ilyen jól. Nagyon tetszik.

Persze ehhez az is hozzájárul, hogy látszik, a Történelmi Témaparkban katonaemberek (bocs, tanár úr) vertek tanyát. Minden pontosan kezdődik, ha egy jelenetnek vége, villámgyorsan jön a következő. A szünetet népszerű történelem jegyében beszélyek töltik ki, nincs egy perc üresjárat, és ha mégis lenne, azt is el lehet tölteni a táborokban nézelődéssel. Az egész kert nagyon kulturált, tiszta, mozgássérült vécé is van, többen jöttek kerekesszékkel. A belépő ára (egy családnak) nem kevés, de a látottakkal összevetve ár-érték arány inkább az érték felé tolódik el.

10:15: Üvegtigris a Romkertben (J. A.)

A Romkert egyik csücskében a birkózó válogatott edz két-három tucat érdeklődő előtt. Úgy néz ki, ez a helyszín ébred a leglassabban, mert tegnap is alig voltak itt. Ha rendes képeket akar készíteni az ember, akkor biza ide jóval később kell jönni. Az idén nincs itt a római étterem, helyette van viszont egy üvegtigris, amelyben nagyon korrekt minőségű kávét szolgálnak fel 100 forintért. Mivel szimpatikus a hely, lecsúsztatok egy korsó sört is. (Vigyázok, hogy ne búzasör legyen.) Évente kábé kétszer kívánom meg a sört reggel: ez volt az idén a második.

Üvegtigris


Azt is megtudom, hogy a büfés két napig küzdött a szervezőkkel, hogy legyen áram a helyszínen, mert a hűtőknek az előnyös. Aztán mégsem lett, de valahogy megoldotta. Kaland az élet, főleg az üvegtigris-tulajdonosok élete.

10.20 Ismeretterjesztés show elemekkel (K. Gy.)

A Ferences-kert pénztáránál hosszú sor kígyózik a karszalagért, melyet (felnőtteknek) 1600 forintért mérnek. Soha nem vettem még alaposabban szemügyre mi zajlik itt, lévén kevésbé militáris szellem, de most az idén, főleg az uram miatt, aki érdeklődik a hadi dolgok iránt, hosszabb időre térünk be. Az idő is jó, kellemesen borul, viszont ha süt a nap, praktikus a fejfedő. A szépen felsátorozott Történelmi Témapark küzdőterén (ezt most idekopizom) a „Gladiátorok látványos edzése – Collegium Cladiatorium Hagyományőrző Egyesület Rabszolgatázadás – Collegium Gladiatorium Egyesület – Legio I. Adiutrix, Legio XV Appolinaris COH II.” produkció készülődik. A történetet Sosztarits Ottó régész és Katona Attila történész szpíkeli, szellemesen, érthetően.

Ferences-kert


A rét egyik csücskében már kikötve a két barbár, az előtérben a gladiátorok gyakorlatoznak, a háttérben két légió felsorakozva, minden eshetőségre készen. Jól is tették, mert a gladiátorok elébb a vívómester ellen lázadnak, majd a birodalom ellen, amit már nem hagyhattak szó nélkül a légiósok, egymásnak estek, közben megléptek a barbárok, a germánt visszahozták, és – miután a lázadókat kivégezték, kivéve kettőt, akit félretettek áldozatnak délutánra – ugyancsak agyoncsapnak a császár legnagyobb megelégedésére.

10.10: Háztűznéző (K. Gy.)

A Ferences-kert felé igyekszünk. A bor utca még (már) csendes, a Kalandvárban viszont már zajlik az élet. A tűzcsapról kígyózó tömlő állja utunk, a vége egy kisfiú kezében van, aki egy lángoló faházra zúdítja a vizet. Már vagy öt perce. Gyanús a dolog, ennyi idő alatt ennyi víztől egy vulkán is kialszik. Ez is, ha elfogy a gáz – mondja egy tűzoltó, akinél a fizikai csoda után érdeklődöm.

9.30: Piros szem effektus (J. A.)

Próbálok életet lehelni magamba. Annyira nem is reménytelen, viszont a tükörből két piros szempár néz vissza rám. Nyilván a fénytörés, a vakunál is gyakran előfordul.

Az előzmények: csütörtök, péntek

Folyamatosan bővülő képgaléria a karneválról! .
.