Mintegy másfél órás múltidéző ünnepséggel emlékeztek arra, hogy a Savaria Múzeumot pont száz évvel ezelőtt, 1908. október 11-én adták át. Az egykori Kultúrpalota története alkalmas arra, hogy összehasonlítsuk Szombathely száz évvel korábbi és mostani helyzetét. Nos, nem az utóbbi a nyertes. Képes helyszíni.
Szombat este hat óra előtt a Savaria Múzeum előtti parkban békebeli életképek várják mindazokat, akik vagy protokolláris okok miatt vagy belső késztetésből, de fontosnak tartották eljönni az intézmény százéves születésnapjára.
A fák alatt hintó, korzózó hölgyek, a bejáratnál egy kintornás tekeri a hangszerét. A joviális úr – teljes egységben a szerepével - később azt magyarázza, hogy a közelmúltban túladott a tévéjén, amin mostanában főleg csak műnőket mutatnak, a helyére inkább egy nagy akváriumot vesz majd.
Bent az előtérben fiatalkorú rikkancsok várnak, nem is csinálják rosszul a dolgukat, mivel engem is meggyőznek, hogy megéri 100 forintért egy pont száz évvel ezelőtti (1908. október 13.) Szombathelyi Friss Újságba fektetni.
Mivel még van néhány perc az ünnepségig, átlapozom az újságot, és valamennyire megnyugszom: a bulvár örök. Ugyanis száz évvel ezelőtti kollegák is olyan címekkel próbálták megtámogatni a vásárlásösztönzést, mint „Öngyilkos mázoló”, „Lezuhant az állványról„ vagy hogy „Az apjára lőtt”. Jó, az is igaz, a „Rudolf trónörökös szobra” és „A kultúrpalota felavatása” a vezércikkek.
A nagyteremben közben gyűlik a nép. Megérkezik Ipkovich György polgármester, Kovács Ferenc megyei elnök, rajtuk kívül még számos – főleg megyei – politikus, városi és megyei intézményvezető. Először csak a mintegy száz szék telik meg, aztán már a falak mellett is alig-alig alig lehet helyet találni. Ez mindenképpen pozitív és feltétlen becsülendő, különös tekintettel arra, hogy – a közművelődési dolgozók cáfoljanak meg, ha nem igaz - egyre nehezebb kirobbantani az embereket a tévé elől.
Ugyanakkor a kissé hosszúra nyúló ünnepi műsor alatt mégsem a feltétlen öröm az, ami az ember eszébe jut a múzeum és a város jelenlegi helyzetéről.
Ugyanis hiába beszél arról Kovács Ferenc, hogy az elmúlt évszázad tragikus történelmi eseményei után talpra állt az ország, és hogy az interaktivitás irányába elmozduló Savaria Múzeum új, 250 milliós raktáregyüttest kap a megyétől, vagy jelenti be Szommer Ildikó, a Savaria Múzeum kulturális menedzsere, hogy ez a születésnap csak első napja az egy évig tartó ünnepi rendezvénysorozatnak, az ember már csak olyan, hogy viszonyít. Például ahhoz, amit Nagy Zoltán múzeumigazgató mondd az intézmény történetéről, vagy azokhoz az korabeli újságcikkekhez, melyeket az egyetemi központ színésznövendékei – kissé hosszan - idéznek.
Az előbbi beszédből ugyanis megtudjuk, hogy gyakorlatilag ebből az intézményből nőtt ki a komplett szombathelyi kulturális intézményhálózat: például az MMIK, a megyei könyvtár, a művészeti gimnázium, a sportház és számos művészeti alkotókör. Az újságcikkekből pedig az derül ki, hogy száz évvel ezelőtt elképesztően megmozgatta a város polgárságát a múzeum, akkor nevén Kultúrpalota építése, szinte népmozgalom alakult ki körülötte, és amikor végre hosszú évek hányattatásai után felavatásra került az épület, a tömeg a budapesti nagykutyákat az állomáson fogadta, miközben a büszkeségtől szinte szétrobbantak az újságok hasábjai.
Az ünnepségen felszólal – pontosabban egy hosszabb előadást tart - Horváth Lóránt Ödön apát, csornai prépost-prelátus is, aki részletekbe menően ecseteli az intézmény keletkezését, illetve kapcsolatát a premontrei renddel.
Annyira részletekbe menően, hogy közben a tudósító megnézi a Savaria Múzeum ünnepi, szombaton nyílt kiállítását is. Ez a két oldalsó folyosón, illetve az alagsorban van berendezve és a „100 év, 100 tárgy” címet viseli. A tárlat első része egy sorozatnak, mely során negyedévenként egy-egy negyedévszázad múzeumi történéseit elevenítik fel, évről-évre haladva az időben.
Az ünnepség után Kovács Ferenc és Nagy Zoltán megkoszorúzza az intézmény lépcsőházában található emléktáblát, majd a kőtárban egy pezsgős fogadás zajlik, ahol egyik ismerősömmel próbáljuk elemezni a történeteket, összehasonlítjuk jelent és jövőt, kiértékeljük a kétszáz megjelent ember jelentőségét, majd a beszélgetés hamar elkanyarodik a politikára és a súlytalan értelmiségre.
De mindez már csak áttételesen kapcsolódik Savaria Múzeum születésnapjához.
