Ritkán vagy soha, főleg nem ilyen köntösben játszott dalok. Köztük Ákos megvillantja az akár önállóan is működőképesnek tűnő stand-up comedy-képességeit. A visszafogottabb első felvonás után a másodikban már nekiállnak rockolni. „Társak nem voltak, magam voltam csak” – zengi bele az Aréna Savariát az örökös zárószám előtti utolsóként a Bonanza Banzai Búcsúdala. .
Ritkán vagy soha, főleg nem ilyen köntösben játszott dalok. Köztük Ákos megvillantja az akár önállóan is működőképesnek tűnő stand-up comedy-képességeit. A visszafogottabb első felvonás után a másodikban már nekiállnak rockolni. „Társak nem voltak, magam voltam csak” – zengi bele az Aréna Savariát az örökös zárószám előtti utolsóként a Bonanza Banzai Búcsúdala. .
Ritkán vagy soha, főleg nem ilyen köntösben játszott dalok. Köztük Ákos megvillantja az akár önállóan is működőképesnek tűnő stand-up comedy-képességeit. A visszafogottabb első felvonás után a másodikban már nekiállnak rockolni. „Társak nem voltak, magam voltam csak” – zengi bele az Aréna Savariát az örökös zárószám előtti utolsóként a Bonanza Banzai Búcsúdala. .
Hárfa a színpadiak kezében szerencsére sehol – nyugszanak meg talán sokan. A koncertlégkörben edzett újságíróban azonban felötlik a gondolat, hogy a kolléga által emlegetett Michael Nymannal szívesen megnézne egy kollaborációt. Jövő kedden úgyis Budapesten jár a Greenaway-filmek minimalista barokk zenéinek komponistája. Másnap Kaposvárott a koncerten meg is lehetne ejteni a dolgot. Mert miért is ne? Ünnepélyes zene? Persze. Bír melankolikus lenni? Nincs rá szó, mennyire! Be is lehet reccsenteni durvítósabbra? Naná! Az ötlet tényét és mibenlétét már jeleztem a Magyar Szabadalmi Hivatal irányába, szóval óvatosság az eseteleges megvalósítók részéről.
Hanem maradjunk a jelennél. Ákos többszörösen jubilál. Idén 40 éves, illetve az aranymetszés szabályait tökéletesen teljesítendő, 20 év rákészülés után 20 éve erősíti – hogy ne mondjam, uralja – a magyar könnyűzenei életet. Nem egy kifejezetten erős a mezőny, de ez sem jogosíthatná fel arra, hogy a saját magasra tett mércéje alatt teljesítsen. Nem is teszi. Több hónapos munkát feccölt bele ezúttal is a munkatársaival, hogy amit itt – a szünettel együtt – bő három és fél óra alatt élményileg kapunk, abban a gépezetben az utolsó csavart is kikúrálják a lelki nyavalyáiból, nehogy közben elhagyja magát.
A Hellóval nyílik a szezám, lehullnak a leplek és a közel teltház andalodhat. A háttérben Budapest látképe. Utána a Ki helyett szeretsz? jön. „Utolsót lobban a nyár, aztán kialszik végképp. Arcodon most fakó a bánat, akár egy régi térkép.” Gyönyörű sorok. De már vége is, és Ákos a tudtunkra hozza, hogy aki eddig csak a rádióból okította magát Ákosilag, az az egyik meglepetésből a másikba fog esni, mert ahogy a régi bakelites kislemezeknek volt B oldala is, most előkerülnek még a C, a D és a DZS kategóriás dalok is. Ugyanez áll a régi társutasokra is, akik betéve tudják az összes dalát, csak épp ámulattal behelyettesítve a történést.
Minden most kezdődik el – tárul fel a többfenekű doboz, a megvilágítás meg épp az „elfordul rólunk a fény” sornál hagyja sötétben a közönség addig kihangsúlyozott sorait. Ákos felbíztatja az ülővendégeit, hogy tessenek tapsot, ovációt, csettintgetést és lábdobogást is nyilvánulni, mert gondoljanak bele, milyen jól fog az majd mutatni a DVD-n. Ergo lesz belőle hamarost ilyen kiadvány. Fotózni amúgy csak az első három szám alatt lehet, azt is vaku nélkül és csak sajtósoknak – ahogy azt már megszokhattuk a nemzetközi fellépőknél is. A többi a saját médiatárba megy. És megy is rendesen.
Az első sziámi ikerpár csendül fel: az Adj hitet! és az Azért vagy itt kap dzsesszes svungot, Ákos Frank Sinatra bőrébe, hangjába, stílusába bújik. Furcsa az egész, de van benne rendszer. Ahogy a következő dalok tőszomszédságában is: Majom a ketrecben, Revans (Visszavág a sors). Közben Ákos kezébe akusztikus gitár kerül, de a Nagyvárosi angyalnak már nem zenél vele. „Isten vagy!” – kiállt be egy férfihang. Öntudatlan kontrasztként a főhős elmeséli, hogy az internetten (miként a koncerten végig hangsúlyozza a szót) olvasta, hogy parókát visel és botox-szal töltette fel az arcát. A két hamis állítás után egy igaz is elhangzik, minthogy Szakos Krisztián, a csapat meglepően fiatal billentyűse és gitárosa Sárvár szülötte. Meg is kapja a maga jussát a tapsból.
Alig hitted – dalolja Ákos. És tényleg, még ekkor, 19.50-kor is érkeznek emberek, ami figyelembe véve a borsos jegyárat, luxeriőz szeszély. Ákos bevallja, hogy a 20-as szám évforduló szempontjából a drága és egyetlen feleségére is vonatkozik, akit épp ennyi ideje ismer, bár akkoriban még nem tudta, hogy mennyire (főleg hogy: ennyire) drága és egyetlen. Az első neki írt dala még egy Bonanza Banzai lemezen hallható: Ne titkold. Újabb egyvelegül a 2006-ban nyolc éves fiának írt Még közelebb, benne a szokatlan hangszerelésű Örvény jön. Vagy ahogy Ákos mondja: szakrálisból profánba, majd vissza szakrálisba hullámzik át e dal.
Itt szót kell ejteni a dalok közti humoros sztorikon, amiket Ákos ironikus humorral fűszerezve ad elő. Ami színészileg egy énekestől telhet, azt az ideális popsztár csont nélkül hozza. Ha nem volna szentségtörés, vagy köznapibban magyarázva, furcsa megélése egy koncertnek, akkor akár írásba is adnám, hogy ezek a legjobb részek. Elég volna megtoldani az ilyen szösszeneteit további fél órával, és csak ezzel járná az országot. Még Michael Nymanos közösködéstől is szívesen eltekintenék. A Passió című filmre elé beülő droid és plázacica beszélgetése Jézus esélyeit latolgatandó, Ákos első szívesen látott ottalvása a lány szülei házában, beszélgetése Phil Collins-szal és a többi.
Csak felsorolásképpen a szünetig következő dalok: Gyilkos Ezüstgolyó, Őszi tájkép, Mum’s Dying, Tudom, hogy merre jársz, a Tarzán filmzene magyarított verziója, a Gyermekember, végül a kedvenc Bonanza Banzai-feldolgozása, a Persze hajnal van megint. Nem véletlenül. „Minden tudományunk a tánc, amit tegnap jártunk. Szemünkben megnőtt a vágy.” Szokatlan ezeket a sorokat pusztán zongorakísérettel hallani, vagy ahogy Ákos mondaná – az egy szál gitár mintájára – egy tömb zongorával.
A közel húsz perces szünet után az addig szmokingos csapat immár ingben és kioldott csokornyakkendőben tér vissza (persze nadrág is marad rajuk – mielőtt valaki kekeckedni kezdene). Kísérteties effektekből bomlik ki a Keresem az utam című dal. Tapsorkán jutalmazza a slágert, tán az azóta elfogyasztott bortól, sajttól és pálinkától van, de a közönség is oldottabbnak látszik. Még a koncerten technikailag egyedül kifogásolható képernyőkímélős háttérvetítés is megembereli magát. Ákos bemutatja az eddigi zenekari keretben nem szereplő Czomba Imre zongoristát, majd ismét sztorizni kezd. Imre a próbák során ugyanis folyvást rágta a fülét, hogy ezt meg azt a dalt fel lehetne dobni tangóharmonikával, amely hangszeren ő szintén kiválóan játszik. Mire Ákos azzal állította le, hogy „majd a szólólemezeden!” Ámde mégis engedett a kérlelésnek. „Egy jó szögletes Bonanza-számot kapott”: Nem ér semmit a dal. A begyűjtött tapsorkán láttán Ákos ránéz Imrére és valami olyan értelműt szól, hogy nem megmondtam, hogy működni fog.
Aztán kezdődik egy húzósabb blokk nyüstöléses gitárszólóval, temperamentumos felpörgéssel: Minden, ami szép volt, Láss bennem mást, Az utolsó hangos dal, A világ legvégén, Szabadíts fel!, hogy átadja e sorok klimpírozója kedvenc dalának a stafétabotot. Az utolsó levél ismét lecsillapítja a tempót és a harsányabb megszólalásnak is gátat vet. Végre, Keresd meg a lány egy daltestben a Táncolj a tűzön áttal. A vocoderrel bonanzásabbá tett Térj vissza meg az Ikonnal nyer teljességet. Ölelj meg újra. Ilyenek voltunk. Mely utóbbi hallatán a közönség megindul és igazi koncertszínpad előtti tombolássá „fajulnak” a dolgok. Befejezésül, ahogy e cikk felvezetőben is olvasható, a Búcsúdal koronázza meg a bulit, benne elegyest a Valami véget ért zongorafutamával és refrénjével meg az Induljon a banzai! alig néhány másodperces megvillantásával. Be is véstük Kovács Ákos pszichológia szakos hallgató indexébe az ötöst. Szóval garantálhatóan lesz jövőre Hauber Zsolttal és Menczel Gáborral közös szintitunkolás?! Már úgyis kint van az 1987-92 DVD…
Ez azonban tényleg az utolsó dal. A kivetítés ismét Budapest látképét mutatja. A zenekar elcsendesedik, Ákos pedig belekezd az Adjon Istenbe, az örökös koncertzáró dalba. Utána még poénkodik a csapat egy nagyot a „bemutatás plusz zongorapötyögés” kegyes elbocsátással, de innen már mindenkit az épületen kívüli őszi éjszak vár. Nem hiszem, hogy bárki is, aki ott volt, könnyen hunyta álomra a szemét.
További képek az Ákos-koncertről.
Korábban:
Négy kérdés Ákoshoz