Hirdetés


Lemezajánló - Belga: Jön a Gólem

2004.03.19

Együttes és lemez, amiről alig hihető, hogy hazánkban bekövetkezhetett. És mégis! Örömmel értesítünk mindenkit, hogy kezdetét vette a második Belga-attak, a Jön a Gólem! Királyok a házban.

Hirdetés

Belga: Jön a Gólem

A magukat „igazinak” valló rapperek hőzöngése és az „értők” csak olyakor túlzó üdvrivalgása közepette a szatyrunkba csusszant az új Belga-hangzóanyag. Tudjuk: 1. létszámcsökkenés mind DJ, mind MC terén; 2. az idő hiányában nem ellenőrzött hír, hogy csak(!) a Tescóban lehet szert tenni e lemezre; 3. a biztos tudás, hogy a korábbi kultikus, frenetikus hatású számok – elvileg – nem megismételhetőek. Mégis az saccra 85%-osságában is már most fontos lemeze a 2004-es évnek. Amúgyis ünnep volt a megjelenése napján (márc. 15.).

Sorolhatjuk továbbá: a borító kifejezően randa (alig leltük fel a polcon a sok vacakság között), bármi rejlhet mögötte; a témák szegmense bőséges, pár számot lehagyhatónak is ítélünk róla. Persze szeretjük mink ezt, nem akadunk fent, ha bicsaklanak néha a rímek, ha falsnak hallik néhány szólam, hiszen e lemezbe ennyi ötlet ritkán szorult, hogy legyen az bármilyen magyar mezőny, ha találomra televennénk mp3-makkal egy CD-t, akkor se érne annyit, mint ez.

Különösen akkor van ez így, ha tudjuk, hogy az eddigi két lemez metszéspontja kihozna egy zseniális, semmilyen szempontból sem támadható albumot. A három magyar Eminem „meg a lemezlovász hátba” (mint egy korai verzión hallhattuk) „portékája” (vö. áruházlánc) ebből következőleg – és utcaiasan mondva – odab@sz. Lényegre tapintóan pofátlan, csöppet radikális, itt-ott jólesően mesterkélt, de végülis a miénk, nekünk készült.

A kezdő vicces-grúvos címmagyarázat ügyesen ráhangol a következő tuti slágerekre. Az oroszos hangzású sorzáró végkicsengések spleenes élethelyzeteinek számmá növő sorolása (Az a baj). Az alapjában lerágott csontként sodródó lottós téma üdítő poénkelepcéi, pl.: „Kínai tornacipőmet lecserélem kínai porcelánra”. A gyaloglás végének mintájára a diszkotékák favoritjának posztjára predesztinált, didzsék keze alatt éjente akár sokadszor is sikerrel játszható, erre-arra utalgató aduász (Gyere kislány, gyere). Analóg flipperhangok, zárás előtti kricsniatmoszféra általlengte, de szociológiai-lételméleti tanakvásoktól sem mentes, dáridós pityókás gajdolás (Belga).

A féltucatnyi perc alatt lezavarható legintenzívebb, önös lábjegyzetektől hemzsegő gyorstalpaló történelemóra az arra fogékony magyar honfitársak okulására (Királyok a házban). Aztán bepillantást nyerünk az amfetamin-hajtotta mozgásra és pusztán az érzékek legrövidebb távon való kiélésére redukált, izzadt, szexuálisan túlfűtött technopartik berkeibe is (Mocskos).

Ezután következnek az elsőre kevésbé, de idővel ugyancsak flottul szuperáló számok. Így a romantikus tinifilmek dalrepertoárjából (süllyesztőjéből?) előhalászható, csak a lóláb kilógatására megháromszorosított csajozós csevej hozza zavarba az ekkorra már „felkészített” hallgatót (Hazakísérlek). De az se szorul ki egyhamar az idióta blöff kategóriájából, mikor a magyar politikusok nevei rodeóznak veszettül morgó d+b ütemekre (Képviselő Boogie). Az azonban rögvest lejön, hogy milyen nagyon raggásan hangzik Kuncze, illetve Dávid Ibolya neve. Itt van továbbá furcsaságnak még a metróaluljárós, alvilágias paprikabiznisz kulisszatitkaiba beavató 100 és az olcsó plasztik-mennyországot ígérő-hirdető new age sámánizmus, Az átalakulás vége is.

De aztán a levezetés ismét a „régi” Belgát idézi. A Huszonkét férfiban a magyar foci mélyrepülése mellett is kiválóan elszórakozó szurkolóbrigádok vezetik le a felgyülemlett gőzt a maguk eccerű módján. A Problémában a hősünk higgadt skizofréniás tünetekkel vonóskíséretre szólogat be önnönmagának, mintegy a tükör előtt hozakodik elő a nemtetszésével. A Mr. Márka igazi funky-diszkó. Ha meghagyták volna a Bee Gees báránybégetős modor(osság)ában és nem fűztek volna hozzá felesleges fikázást, akkor egy igazán frankón önironikus számmá cseperedett volna. De talán így is elmegy.

A lemez zárásául egy punkos-gitáros (a tagok múltja bejátszik!), az alapvető létmélyi elhibázottságot – természetesen – torz hangjegyekbe szedő szám (Új világ) és a hanganyag esélyeit pesszimista konklúzióra futtató produceri elmélkedése marad (A producer dala): „Rajtunk már a Kozsó sem segít.”

Hogy milyen tehát az új Belga-lemez? Mint elsőre a kínai kaja. Majd megszokjuk.