Hirdetés

Soundclash 2004

2004.03.21. 19:24

Az éventi szokásos, a média által nem különösebben preferált zenekarok seregszemléjére került sor ismét Szombathelyen. Színpadra lépett az Emil Rulez!, a Hiperkarma, a Strong Deformity, a Sun Workshop etc. Továbbá a nagy múltú DJ Palotaihoz is volt szerencsénk.

Hirdetés

Soundclash

Ez alkalommal a Dinsdalenek jutott az estkezdő zenekar hálátlan szerepe az OMK-ban. Persze a színházteremben a Tizenhét is alapozott, de nekik számos szempontból könnyebb dolguk volt. Összevetve ugyanis a dubos alapokon nyugvó, a néha-néha szkreccseléssel dúsított, befordulósabb rockzenévé teljesedő Dinsdalet a kétségtelenül közönségcsalogatósabb skát örömzenélő Tizenhéttel, fölényesen az utóbbi viszi a pálmát. Ezt az aulában lézengők, az éppen valahonnan valahova úton levő, sörrel vonulókból is le lehetett szűrni. Míg a műfajból adódóan az egy ütemre zakatoló-mozgó, rezesek főszereplésével és a nem túl komplikált szövegekkel (buli az élet, szeretkezz, ne háborúzz, szeressük egymást stb.) táncoltató Tizenhét majd’ teltház előtt spontánkodott. Bár a mediterrán égöv kimutathatóan pozitívabb életszemléletéhez jobban passzoló hawaii-ing és a fúvós trió közös jobbra-balra ringása elkelt volna még. Az egyenetlen közönségeloszlás azonban nem kizárólagos fokmérője a zenének, csak az eltérő szemléletmódokból adódott.

A második párosítás a Hiperkarma és a Peet volt. A személyes, de sokak által osztott véleményem szerint az előbbi az eddig forgalmazásba került két albumával az utóbbi évek legfontosabb magyar előadója. Így nem is sikerült átlépdelni az amúgy közel eső színházterembe, bár szinte minden második szám előtt fogadalom tétetett, hogy „na ezután már tényleg!” Lelkesülni értük azért szabad-muszáj, mert kellő arányban benne van minden, ami a punktól a rockon át a rapig belénk ivódott. Mindennek méltó lenyomatának bizonyult ez a koncert. A Bérczesi Róbert irányította brigád többnyire a slágeresebb első lemezt vezette elő, imitt-amott beleszőve a hadarós szövegzetű második anyag néhány dalát is.

Ebből és a fentebbiekből következik, hogy a Peetet csak a ráadásból ismerjük. Könnyed sodrású, angolos tánczenét nyomtak, amiről a ’80-as évek valamely akkor sikeres szintipopcsapatának a ’90-es évtized igényire szabott remixeik jutnak az észbe. Ergo olyan táncklubokhoz passzol, ahol nem riadnak vissza a gitárok és az élőzene láttán. (Van ilyen?)

Az est talán legnagyobb sztárja az Emil Rulez! a Hiperkarmához hasonlóan üdítő színfoltja a showműsorok főcímdalaira a kifutókról és a valóságshowk ösztönlényeiből összerántott haknimaffiáiból szerveződő popéletnek. A zenéjük a régvolt évtizedek, mára kissé megfakult dzsessze és a mai képernyőuralta világunk egyedi megfejtéseinek néhol túlspilázott fúziója. Mondhatnánk azt is, kiderült, hogy amit viccesnek mondanak, azon lehet nevetni is. Például Hajós András számfelkonferáló közjátékain, amik rendre arra mennek ki, hogy az arcüregeiben megbúvó, túlzó kivitelű náthának miként lehetnének előnyére a koncert adottságai-eseményei.

Túl az első cigin és a közönség soraiból felkért papírzsebkendőn, előttem egy csoport kántálni kezdte Csernus doki nevét, mire ő, egy zongorakíséretes röpke dalt szentelt a tévés kollegának. Egy velük párhuzamos világban eközben a Sun Workshop dühöngött, zeneileg szaggatott-agyonnyüstölt gitárzatú, látszólag felettébb zabos énekes vezette metállá kerekedve. Mindez nem a jelen sorok mind nagyobb konszolidáltságra törő írójának az asztalán fellelhető a holmik közé tartozik. De ha snowboardozna, akkor valami ilyesmi zenét képzelne bele a nagy fehér tájba, ahogy 50 méteres ugrásokkal borzongatja a nagyérdeműt.

A színpadi átszerelések közepette a tornacsarnok Tommy Brutkójának törtütemei alatt elégedetten vesszük tekintetbe az utóbbi időszak körénk létesült leghangulatosabbra kitalált tánctermét. Ülésre is elsőrangú szőnyeg, gumifalas térleválasztás, a DJ feletti téglafalon repetitív, töredezett világú vetítés. Később Palotai kerülve a lemezkorongozók mögé, kezdetét veszi a morgó, tekergő drum & bass, no és persze a határvidékei, a szomszédos tartományok is megjáratnak a szett során. Egészen hajnal háromig, mikoris a pedánsan betartott záróra szalajtja hazafelé a szépen összegyűlt népeket.

De addig még a Strong Deformity-Korai Öröm párosításból az utóbbira adjuk a voksunkat. A Strong Deformityvel több szempontból is hasonló Sun Workshoppal kapcsolatos távolságtartásunk ellenére a koncertjükön elidőzünk úgy fél órát. Megtörténhet ez amiatt, hogy a Korai Öröm színpadképét a színházteremben másfélórás késéssel sikerül bezizzenteni. Elnézést is kérnek érte a zenészek. Ami aztán előkerekedik a soktagú kollektíva bő perkusszióval erőteljesebbé tett pszichedelikus folyamatzenéjéből, az persze kárpótol a csúszás miatt. Méltó levezetésévé válik az ötödik Soundclashnek a ráadás közel félórája is.
.