
Jordán Tamás a sajtótájékoztatón mindenekelőtt egy félreértést szeretett volna eloszlatni, azt, hogy két színház épülne Szombathelyen. Nem hogy kettő, hanem jelenleg egy színház sem épül – utalt a rideg valóságra az igazgató. A Március 15. térre tervezett kőszínházra kiírt pályázaton ugyan remek tervek születtek, még akkor is, ha a város színházszerető közönségének más elképzelései vannak a színházról (oszlopok, bársonyszőnyeg), mint a tervezőknek. De - fogalmazott Jordán - a további tervek készítésére felkért építészeket megkérik, hogy „kegyelmezzenek meg a szombathelyieknek” és olyan épületet gondoljanak ki, amelyről rögtön látszik, hogy színház és nem egy atomerőmű.

Azért ragaszkodott ahhoz, hogy társulatalakítással egy időben kezdődjön el a végleges színház építésének előkészítése, mert „ha egy ideiglenes helyen kezd a társulat és jól működik ott, akkor azt mondhatják, minek kőszínház, míg ha rosszul, akkor is…”
Az ideiglenes hely a Hemo, amely termeivel, tereivel szinkronizál azzal az elképzelésével, hogy legyen a színház közösségi tér, agóra is. Ehhez kapóra jött Agóra-pályázat, melyen nettó másfél milliárd forintot nyert a város – áll a sajtóanyagban. Májusban indul beruházás, de ami épül, az nem színház, hanem egy 21. századi kultúrház lesz.
Addig is folynak a munkálatok – azaz a színielőadások (merthogy ez a legfontosabb a színházban) próbái. Január 15-én mutatják be a 9700 című vidám helytörténeti darabot, aztán kezdik a Cseresnyéskert próbáit.
A Thea-tér - ahol, mint az a sajtóanyagban áll, a szombathelyieket érdeklő legaktuálisabb közéleti, művészeti tudományos kérdésekre adnak választ - ugyancsak januártól fogadja a vendégeket, kiállásokkal, szimfonikus színházzal, kamara-előadásokkal, koncertekkel, „így készülttel”, Jordán-Vallai verses sakkpartival. Szóval számos kulturális ínyencséggel.

Ugyancsak januárban indul a tévés promóció Színésztársalgó címmel, ahol nem csak bemutatkoznak a művészek, hanem reflektálnak a város eseményeire, és még főzni is fognak. Élőben pedig az egyik kávéházban találkozhatnak szerdánként a társulat két-két tagjával az érdeklődők.
Kétségtelen, hogy a színház beköltözésével az élet jeleit mutatja a Hemó. Például az előtérben parkol húsz bicikli, meg a Döme motorja, mert a színészek, megunva a parkolási anomáliákat, kerékpárral közlekednek, adekvát választ adva a város egyik súlyos problémájára, és bizonyítva, hogy veszik a lapot. Biciklitároló viszont nincs az épület előtt.
Ha lehet, tessék már tenni, mert az előadásra érkezők biciklijének nem biztos, hogy örül a ruhatáros bácsi.
Mivel a színházban legfontosabb az előadás, azt is láttunk a sajtótájékoztató után.
Egressy Zoltán „romantikus abszurdja” került színre Csonka Szilvia, Czapkó Antal, Szabó Róbert Endre, Simits Zsuzsa meggyőző előadásában, Dömötör Tamás rendezésében. A sztori tipikusan az, amire azt mondjuk, ilyen nincs, de hát a színházba nem is azért megyünk, hogy azt lássuk, ami azon kívül van, az nagyon unalmas lenne. Ez a darab nem unalmas, legfeljebb kicsit hosszú, a kamaraterem székeihez viszonyítva mindenképpen.

A történet lényege, hogy hogyan lehet végletekig túldimenzionálni egy olyan problémát, amelyre érdemesebb lenne már az elején legyinteni. (Jé, mégiscsak az életről szól…)
Beszédesek a jelmezek (Lakatos Leila), bár az komoly fejtörést okozott a nézők egy részének, hogy miért lóg a főszereplő hózentrógere végig a darabon, ha meg lóg és nem tart, akkor minek. A díszlet remek (Szili Péter), leginkább a gyerekkorunk mesekönyveire emlékeztet, (amelynek lapjaiból ki lehetett hajtogatni az ablakot), már ez a megfelelő kontextusba helyezi a darabot. Nagy erőssége még az előadásnak az élő zene, sajnos a színház honlapaján nem találtuk meg az előadók és a zenei szerkesztő nevét.
(De aztán kinyomoztuk. Közreműködő zenészek: Czukor Balázs, bőgő, Unger Tünde, cselló, zenei szerkesztő: Takács Dániel, trombita, fuvola.)
Meg mi is megérdemeltünk már egy jó, színházas estét.