MSZP-s romavásárlás: Újabb fordulat

2004.03.30. 20:00

A szombathelyi bíróság kedd délutáni tárgyalásán első fokon felmentette az érintett vasi romákat a rágalmazás vádja alól. Horváth Csabát és társait a csepregi MSZP-elnök Szabó Bálint perelte be, mivel az előbbi azt állította, pénzért léptettek be romákat a pártba.

Előzmények dióhéjban

A magyar belpolitikai élet egyik pikáns mellékvágánya a Vas megyei MSZP körül gyűrűződő úgynevezett roma tagtoborzási botrány. A rendkívül zavaros és szövevényes ügy tavaly decemberben indult burjánzásnak, amikor is Horváth Csaba, a Vas Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke sajtótájékoztatón közölte, bizonyos Vas megyei szocialisták 500-1000 forintot fizettek a romáknak, hogy azok aláírják a pártbelépési nyilatkozatot.

Ezután egymást követték a cáfolatok és ellencáfolatok, nyilatkozatok és visszavonások, amelyből az a kép rajzolódott ki, hogy az állítólagos beléptetések mögött Tóth Csaba megyei alelnök, Szabó Bálint, a Fibisz megyei elnöke és Táncsics Péter, a kőszegi szervezet elnöke áll. A párt megyei etikai bizottsága ezt a három embert február közepén kizárta a pártból, ám ügyük majd csak országos bizottság döntése után dől el véglegesen.

A mostani ügy és az ítélet

Időközben Szabó Bálint – az ominózus december 22-i sajtótájékoztató miatt - beperelte Horváth Csabát és társait rágalmazás vádjával. A február 27-én tartott első tárgyalást a bíró elnapolta március 30-ra, amikor is ítélet született.

Ezen a tárgyalási napon a bíróság tanúként meghallgatta Szabó Lajost, párt megyei elnökét és egy budapesti párttagot, akik láthatóan mindketten arról próbálták meggyőzni a bíróságot, hogy nem történtek pénzért beléptetések, legalábbis nincs tudomásuk ilyesmiről. A védő egyetlen egyszer szakította félbe őket, azt kérdezve, mennyire életszerű, hogy egyetlen napon, december 20-án 15 roma lép írja alá a tagbelépési nyilatkozatot, ráadásul egy utcából.

A vád képviselője beszédében elmondta, szerinte nem bizonyíthatóak a pénzért való beléptetések, mi több, a rágalmazás szándékosan és aljas indokkal történt, hogy Szabó Bálintnak, a fiatal politikusnak kárt tegyenek későbbi karrierjében. Célzások történtek egy (meg nem nevezett) szombathelyi emeszpés személyre, aki rábeszélte Horváth Csabát az ügy sajtótájékoztatón való tálalására. A vád képviselője szerint a roma-tagtoborzásról vallomásokat nem lehet komolyan venni, mert azok elfogultak vagy bizonyíthatatlanok.

A védő szerint viszont nem kérdőjelezhetők meg a korábbi tanúvallomások, amelyek egyértelműen bizonyítják Horváth Csaba állítását.

Fonyó Tamás bíró ítéletében felmentette Horváth Csabát és társait, mondván, a tanúvallomások – külön kiemelve kiemelve Gyebrovszki Jánosnak, a vasi szocialisták etikai bizottságának tagjának vallomását – alapján nem bizonyítható egyértelműen a rágalmazás vádja.

Az ítélet nem jogerős, mivel Szabó Bálint és ügyvédje jelezte, fellebez az ügyben. Folytatás a megyei bíróságon.


ALON-kommentár: Általános vélekedés, hogy az állítólagos roma tagtoborzás mögött az MSZP belharca áll, s erre a tárgyalás során Szabó Lajos megyei elnök is célzást tett, mikor azt mondta, nem akarja, hogy a szocialisták viszályába belekeveredjenek a romák. Nos, úgy tűnik, ennél jobban már nehezen keveredhetnének bele. A szombathelyi bíróság döntése érdekes helyzet elé állította a szocialisták országos etikai bizottságát is, még ha nem is kötelezi azt semmire. Az ítélet - ha áttételesen is, de - azt sugallja, nagyon könnyen elképzelhető, hogy komoly valóságalapja lehet Horváth Csaba állításának, tudniillik hogy megtörténtek a pénzért való tagtoborzások.
.