Markó Péter a megye nemzetközi kapcsolatairól és az EU-csatlakozásról

2004.04.07. 20:38

A megyei közgyűlés elnöke szerdai sajtótájékoztatóján a megye nemzetközi kapcsolatrendszeréről, a most megjelent Stájer Politikai Évkönyvről és néhány hatátmenti település EU-csatlakozással összefüggő rendezvényeiről beszélt.

Az Alpok-Adria munkaközösség tagjaként megyénk több határokon átnyúló kezdeményezésben vállal szerepet. Két évig megyénk volt a munkaközösség soros elnöke, majd a megalakuló állandó bizottságokban is jelentős szerepet vállalt.

2004. március 30-án mutatták be a stájer Tartományi Hivatal dísztermében, majd másnap az osztrák szövetségi parlament bécsi épületében a már negyedik alkalommal megjelenő Stájer Politikai Évkönyvet. A bemutatón egyedüli magyarként, a könyv társszerzőjeként Markó Péter képviselte hazánkat.

Az általa írt fejezetben, amely az „Isten hozott, Európa!” címet viseli, leírja: Magyarország az EU-csatlakozást a modernizáció új kihívásaként éli meg, melyben felmerül a haladás és hagyomány, globalizáció és nemzeti kultúra összeegyeztethetőségének a kérdése. A jövő Európájának úgy kell egységesnek lennie, hogy eközben megőrizze a lényegét adó sokszínűséget.

Makó Péter beszámolt arról is, hogy csütörtökön Velencében vett részt konferencián, ahol „Az EU csatlakozás jelentősége a magyar fiatalok számára” címmel tartott előadást.

Végezetül szó volt néhány ünnepi rendezvényről is. Május 1-én Felsőszölnök tart közös ünnepet hármas határmenti szomszédjaival jelentős külföldi vendégek szereplésével. Pornóapáti, Kőszeg és Szentgotthárd is határmenti ünnepségekkel készül.

Végezetül megtudtuk, hogy május 1-én 18 órakor a kismartoni EU-csatlakozási ünnepségen Hose Carreras is fellép majd.
.