„Nem tudna összehozni az Aradszky Lacival?” – kérdezi egy ősz néni. Sajnos nem tudtuk. Azt viszont tudjuk, hogy egy sportháznyi ember tartotta érdemesnek megvenni a közel háromezer forintos belépőt, és kétségtelenül sokat is kaptak érte. Zalatnay Sarolta, Koós János, Mary Zsuzsi, Poór Péter, Aradszky László és Harangozó Teri tarolt, mint a német tekeválogatott. .
„Nem tudna összehozni az Aradszky Lacival?” – kérdezi egy ősz néni. Sajnos nem tudtuk. Azt viszont tudjuk, hogy egy sportháznyi ember tartotta érdemesnek megvenni a közel háromezer forintos belépőt, és kétségtelenül sokat is kaptak érte. Zalatnay Sarolta, Koós János, Mary Zsuzsi, Poór Péter, Aradszky László és Harangozó Teri tarolt, mint a német tekeválogatott. .
„Nem tudna összehozni az Aradszky Lacival?” – kérdezi egy ősz néni. Sajnos nem tudtuk. Azt viszont tudjuk, hogy egy sportháznyi ember tartotta érdemesnek megvenni a közel háromezer forintos belépőt, és kétségtelenül sokat is kaptak érte. Zalatnay Sarolta, Koós János, Mary Zsuzsi, Poór Péter, Aradszky László és Harangozó Teri tarolt, mint a német tekeválogatott. .
Előzmény 1.10-12 ével ezelőtt a Szigeten. Táncdalfesztivál Sátor. „Röhögni jöttetek, mi?” – tapint rá a lényegre koncertje előtt Solymos Tóni, az Exress zenekar frontembere. Majd nyom egy olyan koncertet, hogy a végén vagy száz fiatal táncol az asztalok tetején, és Tónival együtt üvölti, hogy „öreg zenész vagyok, nem füllenthetek.”
Előzmény 2.
Hat-nyolc éve Hajdúszoboszló. Este az egész belvárosban mulatós zene szól, a vendéglátóhelyek teraszán magyar nyugdíjasok ropják a táncot. „Isten véled édes Piroskám” – énekli a tömeg úgy húszméterenként.
Előzmény 3.
„Felejteni akarunk pár órát” – kommentálja péntek este a Sportházban a telt házat egy ezüst hajú, hatvanas évei közepén járható hölgy, mikor arról beszélgetünk, hogy miért is van ennyi ember egy ilyen estén, amikor más koncerteken alig lézengenek, vagy éppen érdeklődés hiányában lefújják. Azt mondja, itt volt Presser Gáboron is, neki tetszett, nem érti, miért húzta le a sajtó. Próbálom elmagyarázni. Egész jól elcsevegünk a kezdésig.
Szegmens, ahol nincs válság
Tényleg nem gondoltam volna, hogy meg lehet tölteni a helyszínt ezzel a nosztalgia-dologgal. A célcsoport ugyanis nem az a kimondott városi juppiréteg, hanem azok, akiknek nagyon is be kell osztaniuk azt, ami a számlán van. Hogy itt vannak, és hogy ennyien, abból sok mindenre lehet következtetetni. Többek között arra is, hogy ezek a dalok és ezek az előadók sokkal jobban kiállják az idők próbáját, mintsem azt gondoltuk volna annak idején.
Pillanatok
Az oldalsó bejáratnál nőmet valamiért bennfentesnek véli egy nyugdíjas korú asszonyság. „Nem tudna összehozni az Aradszky Lacival?” – kérdezi. Nem tudjuk, és azt sem, mi lett a történet vége.
A szünet második percében már folyik a pezsgő az előtér asztalkáin. A poharak körül csoportosuló idősödő öltönyös urak és csillogó ruhás hölgyek láthatóan tudnak valamit az életről. Elképzelem magam két évtized múlva. Aztán legyintek.
A női mosdónál felgyülemlett sorok a nyári horvát autópályák pihenőit juttatja eszembe.
Bence fotósunkon kívül egyetlen ismerőssel sem találkozunk. Azt hiszem, ilyen még nem fordult elő.
A rendezvény után kissé szürreális látvány, ahogy az öltönyös férfiak és az alkalmi ruhás hölgyek egy része kerékpárra száll. Békebeli bringák, dinamóval. Elvégre este 11 van.
Korrekt produkció
Kétségkívül sokat adnak a 2800 forintos belépőért. Több mint három és fél óra, két részletben. A legújabb kori táncdalfesztiválnak Szolnok után ez a második állomása. Minden szereplő egy cirka félórás blokkot ad, melyeket a kivetítőn korabeli, 1967-es Táncdalfesztivál-felvételekkel vezetnek fel. Egy élő esztrád zenekar még jobban megdobná a produkciót, de így is van benne anyag. Jellemzően fél play-back, azaz a zene magnóról jön, erre énekelnek rá az énekesek. Olykor a vokál és saját énekhang is besegít a szalagról, de a szereplők komolyan veszik az estét, élvezik vastapsot és a közönség szeretetét. Vissza is forgatnak belőle rendesen. Abszolút siker, vastaps, mindenkinek ráadást kell adnia, ha a közönségen múlna, nem három és fél óra lenne, hanem minimum hat.
A dalok
Ezeknek a daloknak a többsége persze soha nem volt igazán jó a szó klasszikus értelmében. Tömegfogyasztásra szánt, meglehetősen kiszámítható sablonokból építkező termékek, de azért – tessék elhinni – ez sem olyan egyszerű műfaj, és valami kell, hogy legyen bennük, hogy negyven év múlva is ezt énekelje egyszerre 1200 ember a teremben. Ezekben még volt anyag – mondhatnánk újfent. Aztán vannak közöttük olyanok, melyek kötéltáncot járnak az abszolút giccs és a végső igazságok között (Harangozó Teri: Mama úgy szeretlek én). Hazaérve hajnalig erről a műfajról beszélünk. Ekkor derül ki, hogy ami látszólag egyértelmű, az sem az.
A fellépők az előadás sorrendjében:
Poór Péter
„Szeretnek bulizni, ugye?” – kérdezi a közönséget. Merthogy ő és a felesége igen. Persze a közönség is. Új dalokat is becsempész a műsorba (egyik nem is rossz), de a vastaps a régi slágerekből összegyúrt egyvelegre érkezik. „Ajjaj, fekete vonat …”
Harangozó Teri
A bejátszások alapján leszögezhető, hogy Harangozó Teri bombanő volt. Mára megváltozott. Viszont ezt kellő természetességgel és öniróniával veszi tudomásul. Belegabalyodik az esernyőjébe, olykor nincs minden hang sem a helyén, de a személyiség és a hang maga emberi, meleg, szép. „Felejtsék el minden gondjukat, és gondoljanak azokra a szép napokra” – mondja, és így tesz mindenki. Ha rangsorolni kellene, nálam ő nyerné az estét. A nők egyébként péntek este is simán leénekelték a férfiakat, csakúgy, mint a múltkor a színészek esetében.
Aradszky László
Igazából sose tudtam vele mit kezdeni. Most sem. A közönség viszont nagyon is. Régi és új dalok, az újak a modern mulatós stílusra hangolva, a nagy régi slágerek (Isten véled édes Piroskám, Annál az első ügyetlen csóknál, Pókháló van már az ablakon) is modernizálva vannak. Ráadásul azt is megtudjuk, hogy itt volt katona. Mondjuk hangja az van.
Mary Zsuzsi
Elképesztő ez a nő. 61 évesen, hat gyerek megszülése után pörög mint a flex. „Technóra rázom a fejem” – jelenti be az „Almát eszem” – elektronikusan valóban erősen felturbózott változatát, és nagyjából tényleg ezt teszi. A hasonló korú közönség meg irigységgel vegyes csodálattal nézi ezt a nagymamát, aki többet tesz a korosztálya fizikai és szellemi egészségért, mint egy tucat egészségügyi kormányprogram. Oké, a magnó alásegít, de akkor is övé az est legjobb száma: „Kövek a vízparton”. Tessék utánahallgatni.
Koós János
Koós nem egy play-black sztár. Mindent élőben nyom, a kísérőzenét is. Két hasonló korú férfi a háttérben, a billentyűs egyben a régi nagy slágerek szerzője is. Úristen, micsoda életük lehetett ezeknek a figuráknak! Az énekes nem hazudtolja meg magát. A műsorának cirka fele viccekből és kabaréelemekből áll. Azért persze előkerül a „Kislány a zongoránál”.
Zalatnay Sarolta
Amikor kirajzolódik a fellépési sorrend, nem értem, hogy miért ő a csattanó. Aztán megértem. Át van ez gondolva az utolsó kis csavarig. Először is mert Zalatnay tud énekelni és tud koncertezni, nem a szó esztrád, hanem a klasszikus értelmében. Másodszor meg azért, mert a végére a habkönnyű tavaszi szórakoztatás drámai elemekkel emelkedik el a földről. Az énekesnő – hadd ne menjünk bele a bulvárrészletekbe, úgyis ismeri mindenki – megköszöni a szakmának és a közönségnek, hogy visszafogadták. „Az arcomat a fénynek a fordítom” – énekli, előtte is utána könnyezik rendesen.
Mondom, hogy semmi nem olyan egyértelmű, mint aminek látszik.
További képek a koncertről!
Fotó: Smidéliusz Bence