Több világ küzd meg egymással Zalakaroson. Először is itt van a gyógyvízre építő melegvizes áztatás, aztán itt a hagyományos családi hancúr. Mellettük egyre nagyobb teret követel magának a nyugatról beszivárgott élmény-wellness vonal. Ha ez kellőképpen kaotikusnak hangzik, akkor közel járunk az igazsághoz. .
Több világ küzd meg egymással Zalakaroson. Először is itt van a gyógyvízre építő melegvizes áztatás, aztán itt a hagyományos családi hancúr. Mellettük egyre nagyobb teret követel magának a nyugatról beszivárgott élmény-wellness vonal. Ha ez kellőképpen kaotikusnak hangzik, akkor közel járunk az igazsághoz.
A település
Zalakaros elvileg és gyakorlatilag is a szomszéd megyében van, de azért nem a szomszédságban. Szombathelytől körülbelül 100 kilométer, ami önmagában sem kevés, ráadásul főútvonalak hiányában mindenféle alsóbbrendű bujkálások vannak, amíg odaérünk.
Így az út tőlünk cirka másfél óra, ami persze nem sok, de ez oda-vissza mindjárt három órát jelent, ami akár lebeszélő erő is lehet, ha egynapos kirándulásról van szó.
A város neve persze fürdőjéről ismerős. Néhány évtizeddel korábban Zalakaros maga volt az egyik dunántúli fürdőkirályság, magasan kiemelkedve a mezőnyből.
Zalakaros most is királyság, minden értelemben, de a helyzet annyiban mindenképpen változott, hogy közel és távol számos hercegség is létesült időközben, melyek frissességükkel, újdonságaikkal mindenképpen konkurenciát jelentenek a helynek. Tessék csak képzeletben egy százkilométeres sugarú kört rajzolni – maradjunk a példánál – Szombathely köré, majd megnézni, hogy határon innen és túl hány neves fürdő kerül képbe.
Szóval nem lehet egyszerű nagy fürdőnek lenni mostanság. A város annyiban változott az elmúlt években, hogy gomba módra nőttek benne az új stílusú, jórészt négycsillagos wellness szállodák, amelyek sok álmatlan éjszakát okoznak a hagyományos „zimmer frei” bizniszben utazóknak.
Az álmatlan éjszakák kézzelfogható bizonyítékai, hogy az utcákon sétálva több ilyen házon is ott fityeg az „eladó” tábla.
A fürdőn az első benyomás: káosz
Most már tudjuk, hogy nem így kellett volna. Merthogy mi csak lazán megvesszük az összkomfortos piros karszalagot a nyári bejáratnál, lecuccolunk az első üres napágyakra, mondván, majd kialakul.
Sokkal bölcsebb, ha valaki – aki még soha vagy régen járt errefelé - mindjárt a bejáratnál próbál valamiféle térképes prospektust kuncsorogni és minél gyorsabban megérteni a fürdő felépítését. Akkor nem jár úgy, mint mi, akiknek jó sok idő kell, amíg rájövünk, hogy mi célt szolgálnak a kerítések, kapuk, fel- és lejárók, vonalkód-leolvasók, egyebek.
A lényeg tehát: a fürdő területe két hosszabb csíkra van osztva. Az egyik a hagyományos strandfürdő, a másik, a kerítéssel leválasztott rész az élmény és gyógyászati szekció. Jelen pillanatban az előbbibe 1500 forint a napi felnőttjegy, az utóbbiba 2700. Ha a drágábbat vesszük, kapunk egy vonalkódos karszalagot, amellyel ide-oda flangálhatunk a két terület között. A leolvasók egész megbízhatóan dolgoznak, nyitják, zárják a forgókarokat.
Milyen jegyet vegyünk?
A két rész között nem is annyira minőségi, mint inkább funkcionális különbség van. Aki egy önfeledt, gyerekes pancsolásra vágyik, annak valószínűleg tökéletesen elég egy sima strandbelépő.
Hatalmas, barátságos területet találunk itt, gyönyörű, árnyékot adó fákkal, gondozott területekkel, hideg és melegvizes medencékkel. Simán el lehet tölteni itt is pár napot.
A strand tartozéka egy csúszdakomplexum is, amelynek használata – némi meglepetésre – teljesen ingyenes, pontosabban benne foglaltatik a belépő árában. Ráadásul jól el is nyeli a csúszni vágyókat, hiába a hétvége, hiába a tökéletes strandidő, a csúszda lazán megbirkózik a felhasználókkal.
Még azt sem lehet mondani, hogy a strandrész lelakottabb, mint az élményfürdős rész, a medencék itt is jó karban vannak, és még a múlt rendszerből itt maradt kabinsor is inkább megmosolyogtató, semmint irritáló.
Annál is inkább relatív a különbség a két szakasz között, mivelhogy az elkerített rész sincs csont nélkül. A zavaros kapurendszeren kívül sete-suta megoldás az öltöző is. A két nem elkülönülten öltözik-vetkőzik, ami még hagyján, viszont a szekrénykulcsot és az azt tartalmazó nyakba akasztható, hengeres műagyag izét csak egy ezres letétért kapjuk meg. A közel háromezer forintos belépőhöz és Magyarország egyik legnagyobb fürdőjéhez valahogy méltatlan az egész.
A korábban kuriózumnak számító belső élménymedence varázsa is megkopott kissé, a tér is kevesebb itt az elszeparált részen, de mégsem lehet azt mondani, hogy minden esetben indokolatlan lenne a plusz pénz.
Először is, itt vannak a nyugágyak, melyek automatikusan járnak a jegyhez, és a medencék is mintha egy fokkal elegántosabbak lennének, mint a kinti társaik. Itt található a kedvenc is, az élménymedence kinti nyúlványa, nagyon kellemes vízhőmérséklettel, nyakdögönyözőkkel, ülő- és fetrengőhelyekkel.
És ami még lényeges lehet a döntésnél: az élményszekcióhoz - a csúszdákon, pihenőtereken kívül - ingyenesen használható gőzkabin és szaunák is tartoztak.
Összességében
Zalakaroson ugyanaz az érzés fogja el az embert, mint a többi klasszikus, nagy magyarországi fürdőben: az üzemeltetők tudják a dolgukat, nekünk meg nem marad más hátra, mint zsebükbe nyúlni, majd vízbe merülve jól érezni magunkat.
Nagyjából ezt a filozófiát követjük mi is.
Amikor meg nem a vízben, akkor a nyugágyon egy jó könyvben merülünk el, vagy éppen a magyar strandbüfé hagyományokat követő megszámlálhatatlan egység egyikében nyeljük a sört, a lángost és a jégkrémet, viszonylag konszolidált áron.
A boldogsághoz alig kell sokkal több.
További képek a nyári Zalakarosról