Megvannak a 2009-es Savaria Karnevál legjobb borai

2009.08.08. 18:59

Olvasóinknak eláruljuk, hogy idén melyikek azok a borok, melyeket egészen biztos, hogy érdemes megkóstolni a Borok utcájában. Az idei borverseny érdekessége, hogy helyi média külön zsűrizte a borokat, és külön díjat is kiadott. Amin persze jól össze is vitatkoztunk.

Hagyomány, hogy a Savaria Karnevál borversennyel kezdődik. Így volt ez az idén is, mint ahogy folytatódott a tavaly elindított trend is, mely szerint a helyi médiamunkások is aktív részesei a versenynek.

Savaria Történelmi Karnevál Borverseny 2009


Míg tavaly egy borkóstoló gyorstalpalón vettünk részt és olyan bűvös szavakkal ismerkedtünk meg, mint savgerinc vagy csersavegyensúly, addig idén már egész komoly feladatot bíztak ránk a karnevál és a borverseny szervezői: a helyi nyomtatott, elektronikus és online média egy hétfős zsűrit állított fel, majd egy rövid eligazítás után annak rendje és módja szerint bekapcsolódott a bírálat második fordulójába.

Savaria Történelmi Karnevál Borverseny 2009


A feladat az volt, hogy a hivatalos zsűri által legjobbnak tartott öt fehér és öt vörösbor közül kiválassza a média borát.

Savaria Történelmi Karnevál Borverseny 2009


Ehhez minden zsűritagnak ugyanaz állt rendelkezésére, mint a profi zsűrinek, beleértve a fehérterítős különasztalt, a pontozólapot, a kenyérfalatkákat és persze az egymás után vészes gyorsasággal érkező pohár borokat.

Savaria Történelmi Karnevál Borverseny 2009


Az összesítés után kiderült, hogy a legtöbb pontszámot egy desszertbor, egy 1983-as badacsonyi tramini kapta (Badacsonyi MGTSz, Nemesgulács), ám – ahogy azt ilyenkor mondani szokás – a zsűri erősen megoszlott volt az ügyben. Többen, köztük Velencei Pál zsűrielnök(SzTV) is különvéleményüknek adtak hangot. Végül arra a közös nevezőre jutottunk, hogy a média valószínűleg azt a bort választotta ki, amely a legtöbb hétköznapi fogyasztónak is bejön, így a döntéssel valójában a közvélemény lett kifejezve. Az meg a média dolga.

Savaria Történelmi Karnevál Borverseny 2009


Ami a borverseny hivatalos részét illeti, Márkus Béla zsűrielnök elmondta: 62 bor lett nevezve az idei versenyre, közülük kettőről állapította meg a zsűri, hogy hibás. 8 bor arany minősítést, 11 ezüstöt, 27 bronzot kapott.

Savaria Történelmi Karnevál Borverseny 2009


A Savaria Karnevál borversenye az évek során masszív hírnevet vívott ki magának, így eleve nagyon kevés gyengébb minőségű bort neveznek, viszont vannak csúcsminőségűek, mondta Márkus Béla, és gyakorlatilag ugyanezen a véleményen volt Majthényi László, a zsűri egyik, ez ügyben megkérdezett tagja is.

Savaria Történelmi Karnevál Borverseny 2009


Ami a verseny hivatalos végeredményét illeti:

A 2009-es Savaria Történelmi Karnevál legjobb bora: Cabernet Franc, 2006, Feind Lajos, Balatonfőkajár.

Savaria Történelmi Karnevál Borverseny 2009


Legjobb vörösbor: Cabernet Savignon Premium, 2006 Feind Lajos, Balatonfőkajár.

Savaria Történelmi Karnevál Borverseny 2009


Legjobb fehér bor: Rezi Olaszrizling, 2008, Rezi Borház (az Alon.hu külön ajánlásával).

Korábban:

Édes küvé a 2008-as Savaria Karnevál bora (videóval)
.