Túl meleg van, állapítom meg már Gencsapáti közepén járva, csekkolva, hogy gyakorlatilag még sehol sem tartok, legalább 15 kilométer tekerés áll előttem a tűző napsütésben. Biciklivel kimenni Velembe, „Múltunk mesterei”-re… pedig jó ötletnek tűnt. Az igazi problémák csak Lukácsháza után jönnek, emelkedők vagy 7 kilométeren keresztül, azzal nyugtatom magam, hogy visszafele ugyanennyit fogok gurulni. Aztán egyszer csak valahogy mégis ott vagyok.
A falu elején a Pittyes megállásra késztet, miután se Doroszlón, se Szerdahelyen nem láttam az út mellett nyitva tartó egységet, és ölni tudnék valami védőitalért. A hőfok: jéghideg, az árszint: baráti.
A faluban embert nem látni amúgy vasárnap délután, csak a polgárőröket, unottan grasszálnak fel s alá, neonszínű láthatósági mellényükben. Az Alkotóház udvarára 500 forint a teljes árú beugró és 300 a kedvezményes. Érdekes lett volna végig maradni és megtudni, mennyi volt a jegybevétel, mert hát délután fél háromkor enyhén szólva is nem tolong a nép. Persze, túl meleg van.
A színpad előtt a macedón műsor megy, körtánc, igyekeznek bevonni a nézőket is, de a többség (ha lehet ezt a szót alkalmazni), inkább az árnyékban hűsöl. Váltok pár szór régi haverokkal, kultúrmunkásokkal, kollégákkal – ők vannak többen. Aztán három után kicsit sűrűsödik a közönség, legalábbis a családok, hamarosan kezdődik Frédi bácsi bábszínháza, ez összehozza a lézengőket is egy helyre. Piroska, Farkas, eltévedt Kukorica Jancsi, mind ott nyüzsögnek, egyik-másik kisfiú annyira beleéli magát, hogy a paraván előtt ugrálva, kiabálva instruálja a szereplőket. Kicsit furcsa is annak, aki nem igazán bábszínházbarát, hogy mindez mennyire működik. De működik, és jó.
Elnézek a büfé felé, ami nem túl autentikus, akár tájidegennek is mondhatnám, pláne, hogy a „lehet-e inni itt egy jó hideg fröccsöt” kérdésre, bizonytalan, „ásványvízzel tudok csinálni végül is” a válasz. Inkább nem kérek, helyette elrágok egy apró almát, amit T. nyoma kezembe, itt szedte, halomban áll a hullott gyümölcs az Alkotóház udvarán. Talán pálinkának szánják.
Az árusoknak minden bizonnyal nem ez életük nagy napja, pedig itt van mindenki, akik nélkül nincs efféle rendezvény: mindenféle-fajta kézműves portéka kapható. A hagyományőrző műhelyekben a mesteremberek szívesen mutatnak meg bármit a betévedő gyerekeknek, sőt, az udvaron ki lehet próbálni az óriási fűrészt is. De a kürtőskalácsot csak pultból árulják, hiába a tűzrakó hely.
Négy óra körül aztán esik pár csepp eső, hogy mégse legyen annyira túl meleg. Ezt speciel egyáltalán nem bánom, a visszaútra gondolva.
Azért majd ha lesz gyerekünk, kihozzuk ide.
További cikkek
Fókusz
Leszavazom! - Posztokat minősítő gombot tesztel a Facebook
Fókusz
Újabb tanulói kutatás a Premontrei Gimnáziumban Szombathelyen
Fókusz