Emberöléssel is gyanúsítják a kőszegi és a lukácsházi rablókat

2009.12.29. 15:57

Több, nagy sajtónyilvánosságot kapott rablás szálai futnak össze azon négytagú banda esetében, akiknek ügyeiről kedden számolt be a Vas megyei rendőrség. Egyikük követte el Budapesten azt a gyilkosságot is, ahol az áldozat egy arab pénzváltó volt. A főkapitány üzent a két újabb szombathelyi rablás tetteseinek is.

Nagy médiaérdeklődés övezte a Vas megyei rendőrségnek a keddi sajtótájékoztatóját, mely során egy négytagú társaság sorozatban elkövetett fegyveres rablásaira derült fény.

A rendőrök egyelőre meglehetősen szűkszavúak voltak, nem fedték fel minden kártyáikat, mondván, sok minden sértené a nyomozás érdekeit, ráadásul azt gyanítják, a társaságnak még ennék is több lehet a rovásán.

Tánczi Tibor és Halmosi Zsolt


A történetnek – ahogy arról Halmosi Zsolt Vas megyei rendőrfőkapitány és Tánczi Tibor bűnügyi igazgató (a képen) beszámolt - két Vas megyei vonatkozása is van.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, október 30-án egy férfi Lukácsházán fegyverrel kirabolta a Savaria Takarékszövetkezet fiókját: az alkalmazottat arra kényszerítette, hogy adja át a kasszában levő 805 ezer forintot.

Emlékeztetőül a biztonsági kamera által készített videó:



Mint kiderült, a rablást a 47 éves budapesti lakos, M.G. hajtotta végre, aki nem sokkal később, november 20-án ismét Vas megyében járt, de ezúttal nem egyedül. Vele volt a 34 éves mosonmagyaróvári H. J. és a budapesti V. S. is, akikkel november 20-án fegyveresen kirabolták a kőszegi Mihályi és Társa pénzváltót, ahonnan közel 400 ezer forintot zsákmányoltak.

A kőszegi felvételek:



Hogy miért pont Vas megyében követték el a rablásokat, azon a rendőrség még dolgozik, mindenesetre a 35 éves dunavarsányi L.R-lel kibővített társaság nemcsak ebben a megyében mutatott figyelemre méltó aktivitást.

Nevükhöz - különböző felállásban elkövetett - fegyveres rablások fűződnek Budapesten és Hegyeshalomban, a célpontok jellemzően kaszinók és pénzváltók voltak.

A banda a keményebbek közé tartozott, H. J. a rablások során például két személyt is meglőtt, különösebb indok nélkül, ráadásul a fegyvert is rablás során szerezte: egy budapesti utcáb egy OPT-alkalmazottat kényszerített táskájának – ezzel együtt egy fegyvernek és lőszereknek – az átadására.

Az eljárás során kiderült, hogy H.J. nevéhez nemcsak rablás, de egy gyilkosság is fűződik.

A rendőrség szerint ő volt az elkövetője annak az 2009. novemberi budapesti gyilkosságnak, mely során a budapesti Baross utcában meglőttek egy jordán állampolgárt, aki a kórházba szállítás közben meghalt. H. J. egy óvoda előtt lőtte le áldozatát, ahova a gyerekét vitte.

A hidegvérű gyilkosság érdekessége, hogy H.J. a jordán pénzváltó táskáját vitte magával, azt az ötvenmillió forintot már nem, ami a lelőtt férfi ruhájában volt. Nem volt ideje átkutatni áldozatát.

A keddi sajtótájékoztatón egy mondat erejéig szó volt az utóbbi időben történt két szombathelyi rablásról is.

„Adósok vagyunk még a Rum és a vidéke és a Gyöngyöspari sétányon elkövetett fegyveres rablás tetteseivel. Azt szeretném üzenni az elkövetőknek, hogy ne aludjanak nyugodtan” – mondta sokat sejtetően a sajtótájékoztató végén Halmosi Zsolt.
.