Józing Zsuzsa
Sok jó dolog volt. Nagyon jó előadásokon (Mester és Margarita a Nemzetiben), koncerteken (Bijou-koncert a Weöres Sándor Színház klubjában) voltam. De az igazi, nagy szerelem az a Leonard Cohen-koncert volt a nyár utolsó napján, Budapesten. Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy miért volt annyira katartikus számomra, de hetekig a hatása alatt álltam. Talán valamit visszaad, ha az olvasó
idekattint.
Aztán utaztam is. Például először kerekeztem körbe a Kis-Balatont. És először ültem repülőn, azóta sokat nézek felfelé az égre és repülnék újra. Végére hagytam, de az idei évben egy nagyon régi álmom is teljesült: eljutottam Portugáliába, és egy egész hetet éltem Lisszabonban. Most azon dolgozom, hogy egyszer ezt megtehessem huzamosabb ideig is.
Végül pedig egy igazi sikerélmény, életem első besameljét is hibátlanul megfőztem.
Kupi Györgyi
A 2009-es év nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint az előzőek. Nem vagyok egy naptárfetisiszta, rég leszoktam arról, hogy azon merengjek karácsony előtt ablakpucolás közben, hogy mi történt velem, pontosabban mit csináltam, nem csináltam, jól vagy rosszul, meg mit fogok másképpen jövőre. De ha már számba veszem, hogy mi volt jó – és nagyra értékelem azt a kérdésfeltevést, ami eleve kizárja a szembenézést, azzal, hogy mit szúrtam el – a jó történetek-lista elején a gyerekeim állnak, akiket felvettek a főiskolára, elköltöztek otthonról, megkezdték önálló életüket, és úgy látom, hogy ez elég jól megy nekik.
Lista következő pontja, hogy kipróbálhattam magamat egy másik munkakörben, ahol azt sikerült letennem az asztalra, amit magamtól elvártam. (Azt csak remélem, hogy azt is, amit mások vártak tőlem.) Nagy nyereség, hogy mindeközben meg kellett tanulnom a dolgoknak nem csak a színét, hanem a fonákját is nézni, és hálás vagyok azoknak, akik ebben segítettek.
Jó, hogy nem voltam egyedül, amikor szükségem volt barátokra, és jó, hogy a barátaim se voltak egyedül, amikor szükségük volt rám.
Nagyon jó, hogy voltak problémáim, amiket meg tudtam oldani, nehéz helyzetek, amin úrrá tudtam lenni, rafinált ebédek, amiket meg tudtam főzni, és sosem termettek ilyen szép paprikáim.
Jó, hogy bízom benne, jövőre se lesz ez másképp.
Litvik Réka
Az, hogy túléltem. Remélem ez nem volt túl korai kijelentés. Mindenesetre leadtam két szakdolgozatot, végeztem a tanítási gyakorlatokkal, és már „nem sok” választ el a diplomától. Tán ez lehet a célegyenes, csak el ne essek. A sulin túl örülök, hogy május közepe óta az alon.hu gyakornoka lehetek, és remélem maradok 2010-ben isJ Elkerültek a nagyobb katasztrófák, sérülések, megtaláltak viszont a nagyon jó csapatbulik. Most már csak egy jó kis szilveszteri parti kell…
Rózsa Melinda (Rose)
Nehéz volna egy dolgot kiemelni, hiszen nem történt semmi világrengető esemény ebben az évben: nem mentem férjhez (nem mintha izgatna a papír vagy a szertartás), nem szültem gyereket (ráérek még), nem nyertem a lottón (nem is játszottam). De természetesen voltak jó élmények: végre elkészültek a házunk tervei, és megkaptuk rá az építési engedélyt is. Az első termés, feldolgozva: saját zölddiólikőr.
Buktam egy melót, de szinte rögtön jött helyette egy másik. Bejártuk Berlint, boroztunk Tokajban. Hosszú idő óta először egy egész hónapot töltöttem Szombathelyen. Rengeteg biciklizés. Koncertek. Karnevál! Az estébe nyúló beszélgetések a kolleganővel az ő kertjében, a sünök a miénkben. És a jó szavak, félmondatok, gondolatok.
Irédy Dénes
Lehetne az is a kérdés, hogy milyen legekkel tudnám illetni a 2000-es éveket. Ha választanom kéne a tízből egyet, az az idei volna. A tragikus hangoltságú hiperaktivitásom mindig szükségeli az épp csak feldolgozható mértéktelenséget. Szeretek beleszeretni a maguk módján zizzent emberekbe, idei és minimum 30 éves zenékbe. Újra felfedezni, hogy mennyire jó filmbuzinak lenni. Szekrényben talált bőrkabáthoz színfekete cuccokat keríteni és hallgatni, hogy mozgás közben úgy ropog, mint a frissen esett hó. Fél perccel korábban huzatolt ágyba beledőlni a töksötét szobában és a tél ellenére nyitott ablaknál az új, mp3-at is játszó mobillal és fülhallgatóval csendes dalokat hallgatni. Elnézni a legrégebbi barátomat és a feleségét, amint a néhány hetes lányukat pátyolgatják stb.
No, de az ötletszerű sorrendű további lajstrom. Pitchfork Top 500 1977-2006. Megszólítás: DilIrédy. Savaria Karnevál utolsó nap. Virágos kert az élet, amúgy a Zsuzsanna mellett a másik két kedvenc női nevemet nem árulom el. 500 Days of Summer. Tumbász mikroblog. „Lobognak a nagy csöcsök, száll a pinaszőr!” NEBAM. Tök részegen feküdni a Rumi út felénél a járda melletti füvön és visítva röhögni, hogy ez de mennyire milyen már. (Egy havernak megvan mobilon, de én is csak egyszer mertem megnézni, annyira.) A „legendás” hétfői busz. Délelőtt 9 előtt pálinkával koccintani – többször is. Az érzés újfent, hogy valahová tartozom. „Valaha hozzá volt szokva, hogy használt kocsit használjon.” Ha százszor születnék, akkor se lennék boldogabb.
Józing Antal
Hopp, hopp, lassítsunk csak le egy kicsit, hogyan is van ez. Az ember oda sem néz egy kicsit, aztán megint lapozhat a naptárban, ráadásul mintha egyre vészesebben rövidülnének a lapozgatások közötti időszakok. Talán tüntetni kellene a globális felgyorsulás ellen. 2009-ben az volt a legjobb, hogy nem volt benne igazán legrosszabb, egy sima képű, gyors léptű, áramvonalas év volt, nem fakasztott öröm- és bánatkönnyeket, nem repített a mennybe, nem préselt a pokolba, és nem voltak különösebb tanulságai sem. Ha jól meggondolom, pont olyan volt, mint az élet 98,3 százaléka, ami meg azért veszélyes gondolat, mert rögtön kiderül, mégiscsak sokkal jobban oda kellene figyelni a kisebb dombokra és völgyekre is, mert ezekből – és a felhők között bújócskázó napból – áll össze mindaz, ami miatt oly jólesik részese lenni a világnak. És ami miatt 2009 mégiscsak maga volt a csoda. Hopp, hopp, lassítsunk le egy kicsit.
