A szombathelyi székesegyház

Ha Sárvár felől érkezünk Szombathelyre, már kilométerekkel a város előtt egy tekintélyes méretű kéttornyú templom szúr szemet, amint az egyedüliként magasodik ki az épületmasszából. Aztán mikor beérünk a városba, hiába keressük a jellegzetes tornyokat, még közvetlen közeléből sem látjuk őket. Ez azért van, mert a Templom téren - ami gyakorlatilag a Berzsenyi tér nyúlványa – leledző szombathelyi székesegyház alaposan körbeépített, a belváros emeletes házai szinten minden utcából takarják a kilátást. Kár.

A körülmények más szempontból sem szerencsések: Az előtte kialakított parkoló és az autóforgalomtól terhelt utca nem használ a békés és szemlélődő hangulatnak, ami szükséges lenne egy ekkora méretű építészeti objektum szépségének igazi befogadásához.

A székesegyház építése Szombathely kultúrtörténetének két meghatározó nevéhez fűződik. Főként az első püspök és „második városalapító” Szily János mozgatta a szálakat. Ez az erős akaratú és fáradhatatlanul szervező ember mert nagyot álmodni: Ötezer főt befogadó székesegyházat alapított akkor, amikor a város összlakossága mindössze 2800 volt. A másik főszereplő természetesen Hefele Menyhért, a tervező volt, aki ezzel az épülettel alkotta meg élete főművét. (A szomszédságban található püspöki palota és az Eölbey-ház szintén az ő munkája.)

Az építkezéshez – a lakossági tiltakozás ellenére - lebontották az akkor már nagyon rossz állapotban levő várpalotát és vártemplomot. A munkálatok 1791-től 23 éven keresztül tartottak, s az 1814-ban elkészült műnek már a kortársak is csodájára jártak.

A késő barokk korban emelt, ám klasszicista vonásokat is alaposan felvonultató stílus leginkább a telibe talált, harmonikus főhomlokzaton érhető tetten. Toszkán és jón oszlopok tagolják, a Mózes, Keresztelő Szent János, Szent Péter, Szent Pál szobrok és a középen levő hit, remény, szeretet szimbolikus alakjai Prokop Fülöp bécsi szobrász alkotásai. A tornyok magassága 62,5 méter, a templom hosszúsága 80 méter.

A belső műmárvány borítást olasz mesterek készítették, a boltozatokat többek között Maulbertsch festményei díszítették, és hasonlóan igényes volt a berendezés is.

Az elkövetkezendő több mint egy évszázadban a templom és berendezése folyamatosan gyarapodott. A tragikus fordulópont 1945. március 4. volt, amikor Szombathely városát súlyos bombatámadás érte, melynek következtében beszakadt a székesegyház mennyezete, és az értékeinek jelentős része megsemmisült: erre a sorsra jutott az orgona és a padok is. Szerencsére viszonylag épen maradt a szószék, a főoltár, Hefele vörös műmárvány oszlopburkolatai és a salzburgi márványoszlopok.

A háború után megindult az újjáépítés. 1947-ben újraszentelték az épületet, megkezdődött a restaurálás, a hiányzó alkotások pótlása. Csak az 1980-as években vetődött fel komolyan, hogy a belsőt a lehető legeredetibb formában helyre kellene állítani. A munkálatok még ma is folynak, e cikk megírásakor a bejárattól balra eső falbelsőt állványok takarják mennyezetig, a bejáratnál betonkeverő zúg. A beltér többi része már elkészült, és a székesegyház közel régi fényét mutatja.

Azért csak közel, mert a boltozat továbbra is üres. Érdekes, hogy amikor belépünk a templomba, nem tudjuk miért, de érezzük, valami nem stimmel, és jó időnek kell eltelnie, míg rájövünk – ha egyáltalán – hogy mi is a baj: a mennyezetfreskó hiánya, amelyet automatikusan keresünk a katolikus templomokban.

A székesegyház nemcsak vallási és művészettörténeti szempontból érdemel figyelmet, hanem tudománytörténeti szempontból is. 1880-ban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XXI. vándorgyűlése keretében itt került sor Magyarország első Foucault-inga kísérletére. Kuncz Adolf vezényletével a kupolából 30 méter hosszú zsinóron lógatták le az ingát, bizonyítva a városlakóknak és az ideseregletteknek, hogy a Föld forog.