A legszebb 21 magyar lány

2015.06.05. 22:46

Több mint ezer jelentkező közül került ki az a huszonegy lány, akik közül tizenhatan június 21-én a Duna csatorna élő adásában mérkőzik meg egymással a Magyarország szépe címért. A lányokat a szépségük mellett rátermettségük, nyelvtudásuk, tájékozottságuk alapján választotta be egy szakmai zsűri a legszebbek közé - hangzott el a verseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. A középdöntőbe ötvenen, a döntőbe huszonegyen jutottak tovább, akik a végső megmérettetésig egy felkészítő táborban vesznek részt. A táborból csak tizenhatan jutnak be a Tatár Csilla és Harsányi Levente vezette élő műsorba. A június 21-i Magyarország Szépe versenyen a zsűri egy királynőt és két udvarhölgyet választ ki, de a közönség is szavazhat a neki legjobban tetszőre. A megmérettetés győztese képviseli majd Magyarországot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában.

Több mint ezer jelentkező közül került ki az a huszonegy lány, akik közül tizenhatan június 21-én a Duna csatorna élő adásában mérkőzik meg egymással a Magyarország szépe címért.

A lányokat a szépségük mellett rátermettségük, nyelvtudásuk, tájékozottságuk alapján választotta be egy szakmai zsűri a legszebbek közé - hangzott el a verseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

A legszebb 21 magyar lány

A középdöntőbe ötvenen, a döntőbe huszonegyen jutottak tovább, akik a végső megmérettetésig egy felkészítő táborban vesznek részt. A táborból csak tizenhatan jutnak be a Tatár Csilla és Harsányi Levente vezette élő műsorba.

A június 21-i Magyarország Szépe versenyen a zsűri egy királynőt és két udvarhölgyet választ ki, de a közönség is szavazhat a neki legjobban tetszőre.

A megmérettetés győztese képviseli majd Magyarországot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában.

.