Az idei nyár újítása: a négydecis "félliteres" dobozos sör

2015.06.18. 12:25

Sopronit, Gössert és Heinekent is találtunk Szombathelyen.

A napokban a Dívány írta meg: kollégájuk felfigyelt az egyik áruházlánc budapesti üzletében arra, hogy milyen kedvező a dobozos Gösser sör ára, ezért gyorsan be is vásárolt belőle. Csak később derült ki a turpisság: az eddig félliteres kiszerelésű ital immár csak négydecis.

Az egyik szombathelyi Sparban mi is találtunk "hagyományos" és ízesített dobozos Gössert négydecis változatban, mint ahogy Sopronit és Heinekent is.

Soproniból kaptunk még a félliteresből is, összehasonlításképpen vettünk egyet. Ennek ára 219 forint volt, a négydecis 189 forintba került.

A négydecis Gösser egyébként a Sparban 199, a Heineken 229 forint volt; ezeknél is hasonló árkülönbséget tapasztaltunk a nagyobb és a kisebb dobozúak között, mint a Soproni esetében, úgyhogy legalább nem trükkös áremelés történt.

Talán jelent némi vigaszt, hogy mindhárom márka hazai forgalmazása egy cégcsoporthoz kötődik, ezért lehet, hogy nem lesz ragadós a példa.

A Dívány egyébként korábbi cikkében összegyűjtött néhány olyan terméket, amelyeket valószínűleg rutinszerűen emelünk le a polcról, és talán csak otthon vesszük észre, hogy nem ilyen lovat akartunk. Ilyen a 750 grammos "egykilós" liszt, a 9 darabos "tízes" papírzsebkendő, a kilencdecis "egyliteres" olaj, az 1,8 literes "kétliteres" öblítő, a 225 grammos "huszonötdekás" Paloma kávé és még sorolhatnánk.

Ha már italok: az idei nyár másik újdonsága, hogy már nem csak egyes Pepsi-termékek (például a Schweppes) nem kétliteresek, hanem a Coca-Cola-üdítők sem. A változtatást egy Origó-cikk szerint alapos fogyasztói kutatások és egy tavalyi bolti teszt előzte meg.

.