Akár már a nyáron elindulhat a vasúti közlekedés az évekkel ezelőtti elkészülte óta teherforgalmat nem bonyolító, Győrt a gönyűi kikötővel összekapcsoló pályaszakaszon – írta keddi számában a Kisalföld.
A lap úgy tudja: a szaktárca szeretné felgyorsítani a pálya üzembehelyezését, s a tervek szerint a MÁV Zrt. lehetne a teljes – még több kézben lévő – szakasz vagyonkezelője.
Janák Emil, a beruházásban érintett regionális vízügyi igazgatóság vezetője azt közölte a lappal: hallott erről az eshetőségről, de írásbeli tájékoztatást még nem kapott.