A szombathelyi Fő téri nyilvános vécé története azt mutatja, hogy régen se mentek a dolgok egyszerűbben, mint ma: a tett halála a pénzhiány, közérdek kontra magán… Közben ment a tocsogás…
Szombathelyen 1900-ban kezdtek foglalkozni a nyilvános vécé létesítésével - tudjuk meg Mayer László Clochermerle-i történet Szombathelyen - Nyilvános WC a Fő téren a 20. század első felében című tanulmányából. Az ötlet azután fogalmazódott meg, hogy elkészült a város víz- és csatornaműve.
1901-et írtunk…
A Fő téri (akkor Erzsébet utca) nyilvános vécé szükségességét Babics István városatya terjesztette a képviselőtestület elé 1901 januárjában, annál is inkább, mivel ő Szentlélek patika bérlője. Már akkor is jócskán voltak a belvárosban vendéglők, amelyek ugyan kötelezve voltak árnyékszékek létesítésére, de a folyadékból jutott az utcára és kapualjakba is. Ugyanezen év júliusában tűzte napirendjére a kérdést a tanács, decemberre pedig már el is készült Bodányi Ödön – a város akkori főmérnökének – terve egy 8 négyzetméteres, faszerkezetű, vörösrezezett horganyzott bádog tetejű épületben, négy vízöblítéses, szifonos piszoár kapott volna helyet. Ebből azonban nem lett semmi – fedezet hiánya miatt. (Hogy a hölgyek ezt hogy használták volna, arról nem szól a fáma…)
A kockakő alá söpörték
Ezzel a kérdést jó időre le is tudták, mígnem Beetz Vilmos jelentkezett egy vízöblítés nélküli klotyó ötletével, amelyet saját költségén megépített volna, majd a városnak átadta volna, üzemben tartási és karbantartási díj fejében. A város azonban nem kötött üzletet, még a 1910-ben jelentkező újabb vállalkozóval, László Ferenccel sem. Mayer László ennek okaként azt is megjelöli, hogy változott a koncepció: a földfelszín alá akarták vinni a vécét.
1926: első latrina a téren
Végül is mégsem földfelszín alatti, hanem fölötti illemhely (korabeli fotón latrinaként szerepel) valósult meg, 1925-ben: Váradi Manó kivitelezésében készült el a két női és egy férfi vécét, valamint egy hatállásos vizeldét magában foglaló nyolcállásos illemhely Váradi Manó mérnök kivitelezésében – áll Mayer tanulmányában. De a városi közgyűlés elkövetett egy nagy hibát, elfelejtette megkérdezni a szomszédos épületek, üzletek tulajdonosait, hogy mégis mit szólnak a létesítményhez, még csak egy árva közmeghallgatást se hívott össze az ügyben. Fel is szólamlott az 1912-ben épült Takarékpénztár képviselője, mivel a vécé bejárata pont a banké felé nyílt. Az ügyben rendkívüli tanácsülést hívtak össze… Ennek ellenére 1926-ban – negyed évszázaddal az után, hogy a szükséglet jelentkezett – átadták az első nyilvános illemhelyet, de Szombathely város közönségének még várnia kellett kicsinyt, hogy használhassa, mert a kivitelezés körül merültek fel problémák…
Kinek a háza elé?
Ez után már nem csak a Takarék, hanem a környékbeli üzletek tulajdonosai és bérlői is offenzívát indítottak a vizelde ellen. A bank tízezer pengőt ajánlott fel egy oundergrand vécéért 1931-ben, a tér kereskedői pedig 1934-ben tiltakoztak a látképbe nem illő, kirakatot kitakaró épület, és az ruházatukat a vécéhasználat után az utcán igazgatók ellen. Lett is foganatja: 1935-ben elkészült a földalatti terve, de mire a terv elkészült, forrás már megint nem volt rá. (Valahogy ezt a kettőt nehezen sikerül összehangolni a mi kis városkánkban.) 1937-ben aztán pénz hullott a város ölébe: Doktor Móricné (Szombathelyi Magyar Pamutipar) ötvenezer pengőt ajánlott fel a Szentháromság tér és a Színház (ma Március 15.) tér rendezésére, a Takarék pedig további évi 400 pengőt öt éven keresztül a földalatti vécére.
A két helyszín került szóba, végül is a tanács az Erzsébet utca 2-4 előtti járdát találta megfelelőnek. Ez ellen Deutschék – akiknek itt volt posztóboltjuk – nyújtottak be tiltakozást, amit a képviselők lesöpörtek az asztalról, és amit a kereskedők azzal, hogy a véghatározat közérdeket sért (illemhely nem való a város Fő terére) a megyénél támadtak meg. Azt is kifogásolták, hogyha a vécé közérdek, akkor a város miért nem a saját tulajdonú háza elé építi. De a megyénél sem nyertek orvoslást, a vécé 1939 februárjára megépült az új illemhely. Tízezer pengőbe került, és a két női és két férfi klozet és négy férőhelyes olajjal szagtalanított piszoárral, metlachival, csempével kiállított létesítmény. Amivel meg az volt a probléma, hogy tyúkketrecre hasonlított a rácsozata.
Ezt azonban az élet, pontosabban a háború megoldotta. A helyreállítás 1947-re valósult meg 9200 forintból.
Irodalom:
Mayer László: Clochermerle-i történet Szombathelyen - Nyilvános WC a Fő téren a 20. század első felében, Előadások Vas megye történetéről IV. Szhely. 2004.
Illusztráció: Horváth Boldizsár tér, képeslap Szombathelyről, 1928-körül. Spiegler Tibor gyűjteményéből.