Megmagyarázzák, miért nagyon jó a nyugdíjasoknak

2016.04.25. 16:38

A jövő évi 0,9 százalékos nyugdíjemelés ellenére.

Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése gyakorlatilag megduplázza a nyugdíjemelés mértékét - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Novák Katalin felidézte, hogy a sertéshús áfájának csökkentése után a tej, a tojás és a baromfihús áfája is 5 százalékra csökken. Ennek köszönhetően a nyugdíjasok éves szinten akár több tízezer forintot tudnak majd megtakarítani - emelte ki. Megjegyezte, a 2017-es költségvetés az idős magyar embereknek biztonságot és tervezhetőséget jelent, hiszen a kormány elkötelezett az idősek támogatása mellett, hogy méltó életkörülmények között tudjanak élni.

Az államtitkár az áfacsökkentést párhuzamba állította a rezsicsökkentéssel, amelynek kedvezményezettjei kiemelt mértékben szintén a nyugdíjasok voltak, és akik így évente átlagosan 50-80 ezer forintot tudnak megtakarítani.

Novák Katalin hangsúlyozta, a kormány 2010-ben vállalta, hogy mindenképpen megőrzi a nyugdíjak reálértékét, és ezt törvényileg is garantálja, ezért a tervezett inflációhoz kötötték a nyugdíjemelés mértékét. 

Ez alapján ha egy adott évben a tényinfláció meghaladja a tervinfláció mértékét, akkor utólagos nyugdíjemelés történik. Ám ha a tényleges infláció egy adott évben alatta marad a tervezett inflációnak, akkor ez a pénz a "nyugdíjasok zsebében marad", és a nyugdíjak az inflációt meghaladó mértékben növekednek - tette hozzá.

2011 és 2015 között a megvalósult nyugdíjemelés 21,1 százalékot tett ki, a nyugdíjak vásárlóértéke pedig az elmúlt években a nyugdíjas fogyasztói árnövekedéshez viszonyítva 8,4 százalékkal nőtt.

Beszélt arról is, hogy jövőre is folytatják a Nők 40 programot, amelynek köszönhetően 40 év munkaviszony után kedvezményesen mehetnek nyugdíjba a nők. Ezt a lehetőséget eddig 150 ezren vették már igénybe - fűzte hozzá.

.