Büntetőeljárás indul az Öveges programban tapasztalt visszaélések miatt

2014.12.18. 17:27

 Az Öveges program keretében tapasztalt jogszerűtlen forrásfelhasználás miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az V. kerületi rendőrkapitányságon, az uniós forrásokkal való visszaélések bűncselekményének gyanújával - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

    Ismertette: a Miniszterelnökség lezárta a belső vizsgálatot, amely többrendbeli szabálytalanságot állapított meg. A program keretében kémia tantermek kialakítására nyerhettek támogatást önkormányzati fenntartású oktatási intézmények – emlékeztetett.   

  A helyettes államtitkár kitért az LMP szekszárdi politikusa által szerdán nyilvánosságra hozott, több száz projektet tartalmazó listára is, amelynél Hadházy Ákos szintén korrupció felmerülését feltételezi EU-s források kapcsán. Csepreghy Nándor azt mondta: amennyiben konkrét bűncselekményre vonatkozó információk állnak a rendelkezésére és biztos állításaiban a politikus, tegye meg saját maga a büntetőfeljelentést. Önmagában azonban nem utal bűncselekményre, hogy egy-egy cég bármilyen projekt kapcsán több pályázatban is érintett kivitelező - szögezte le.


    Emellett a Miniszterelnökség is belső vizsgálatot folytat le, és ha szabálytalanságot állapítanak meg, és az ugyanúgy büntetőjogi következményekkel jár - tette hozzá a helyettes államtitkár.

    Csepreghy Nándor szerint a fejlesztési források osztásánál mindig felmerül a korrupció kockázata, kiemelte ugyanakkor, hogy a kormány a korrupciós esetek számának csökkentése érdekében még a 2014-2020-as uniós ciklus indulása előtt intézkedéseket vezetett be.

    Ezt a célt szolgálta az intézményrendszeren belül a kiszervezett feladatok - külső szakértők projektértékeléshez, támogatói döntések meghozatalához nyújtott támogatásának - megszüntetése - emlékeztetett.

    Kijelentette: azok az érdekcsoportok, amelyek 2007 előtt részt vettek a fejlesztéspolitika kialakításában, majd ezt követően az államigazgatásból átigazoltak az üzleti szférába és megvámolták a rendszert, a következő időszakban el fogják veszíteni ezt a fajta megélhetésüket.

    Felhívta továbbá a figyelmet, hogy soha, senkinek nem volt előre meghatározott kvótája nyertes uniós pályázatokra, bárki keltett is ilyen látszatot, az csalás és megtévesztés. A Miniszterelnökség a legszigorúbban, ha kell, büntetőjogi eszközökkel fel fog lépni mindenki ellen, aki ilyen ajánlatokkal keres meg potenciális pályázókat, és arra is figyelmeztetett, hogy már azokra is a korrupció gyanúja vetül, akik az ilyen megkeresőknek kifizetést teljesítenek. Ezután felsorolta mindazokat a fejlesztéspolitikai eljárási és intézményi intézkedéseket, amelyeket a korrupció veszélyének csökkentése érdekében a Miniszterelnökség bevezetett, és amelynek csak szigorítása várható a 2014-20-as időszakban.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a szombathelyi LMP is pedzegette az itteni, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban megvalósult Öveges-programot, de végül is ebből nem lett ügy.

.