Bolyais zenepedagógus kapta az idei Bárdos Alice-díjat (képsorozattal)

2014.06.04. 16:32

A meghatottságról, az összefogásról és az elismerésről szólt az a néhány perc, mikor Pilnay Sándorné, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium ének-zene tanára átvehette a Savaria Szimfonikus Zenekar által alapított díjat.

1500 vokssal lett Pilnay Sándorné, Ildi néni a legjobb ének-zene tanár Szombathelyen. Kocsisné Körmendi Klárát, a Kanizsai Dorottya Gimnázium pedagógusát kilenc Facebook-szavazattal körözte le. A verseny győztese mégis elsősorban a zene - mondta Károly Frigyes az intézmény igazgatója, miután bevezette az iskola nagytermébe a tanárnőt. Ildi néni semmit sem sejtett arról, mi folyik a háta mögött, hányan köszönik meg szavazatukkal sok éves munkáját. Az Amerikai Egyesült Államoktól Erdélyig érkeztek szavazatok, így az idei egy a határokon átnyúló összefogás volt.

Bárdos Alice-díj átadó

Az átadó előtt az iskola diákjai dalos-zenés műsorral készültek, majd kollégái és diákjai is gratuláltak neki. A kitüntetés mellett wellness hétvégével, koncertbelépőkkel és zenekari kiadványokkal lett gazdagabb a tanárnő.

A Bárdos Alice - kiváló ének-zene tanár díj azzal a céllal alakult, hogy felhívja mindenki figyelmét arra, hogy a helyi pedagógusokat, nevelőtanárok meg kell becsülni, kiemelt figyelmet kell fordítani, az ő kezükben van a zenekultúra jövője- ismertette a lényeget Mérei Tamás, a szimfonikusok direktora.

Bárdos Alice-díj átadó

Bárdos Alice hegedűművész építészmérnök férjével között házassága útján került Szombathelyre, a két világháború közti zenei élet meghatározó ikonja volt. Előadóművészként és zenei ismeretterjesztőként is tevékenykedett, emellett a Kultúregylet zenei szakosztályának alelnöke és a kamarazene-társaság szervezője volt közel másfél évtizeden át. 1941. január 1-jén nyugdíjazták.

A zsidótörvények életbe lépésével Bárdos nemcsak az iskolából szorult ki, hanem a pódiumon sem kapott helyet. 1944-ben deportálták a családját, a szombathelyi zsidó temetőben is ez az év jelzi egy jelképes síremléken halálának évét.

 

Galéria

.