Meg akarják újítani az iskolai énektanítást

2015.08.12. 17:52

Nemzetközi tekintélyekből álló munkacsoportot kért fel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arra, hogy tegyen javaslatot "az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére" a kodályi hagyományok szellemében.

A tárca szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a munkacsoport tagja lesz Kodály Zoltánné, Mindszenty Zsuzsánna, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek (KÓTA) elnöke, Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, Vigh Andrea egyetemi tanár, a Zeneakadémia rektora, Nemes László, a Kodály Intézet vezetője és Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester.

Balog Zoltán múlt keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének".

Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke múlt szerdán az MTI-nek azt mondta: szervezetük kétéves munkatervet dolgoz ki a mindennapos éneklés megvalósítására.

.