Hirdetés

Könnyű reggeli séta az ébredő Adrián.

Hirdetés

A zord és inkább őszre emlékeztető napok után újra napsütéses reggelre ébredünk. A kristálytiszta levegő, az aranyló sugarak azonnal a szabadba csábítanak bennünket. 

Egy-egy kutyát sétáltató, a teraszon könyvet olvasó emberrel találkozunk. Keskeny az út, múlt és jelen együtt él itt évszázadok óta. A tanúkat, az ősi mozdulatlan köveket, befonta az élni akarás dzsungele.

 Óriássá nőnek a reggeli árnyak a házak falán, a szűk utca kissé göröngyös felületén.  Virágzó rozmaring és leander, óriásra nőtt kaktusz, kisebb pálmafák békésen megférnek a kövek között.

 A messzi távolból harangszó figyelmeztet a múló időre.

A nyitott pinceajtó több évtizede mozdulatlan, álmodik a régi szép időről. Rápillantunk a kék tengerre. Lélekben hajóra szállunk. Fejünk felett sirályok és együtt csodáljuk a felkelő nap szépségét a fodrozó hullámokon.

 Visszatérve, az olajfák alatt vár ránk a magyaros tojásrántotta a kissé csípős kolbásszal. Egy-egy darázs is körbetáncolja az asztalt. Miközben jóízűen falatoztunk, a kéklő égbolton ásítva nyugovóra tér a Hold.

Arra leszünk figyelmesek, hogy a szorgos asszonykéznek köszönhetően sütésre kész mindennapi kenyerünk.

Ünnepére készülünk mi, magyarok szerte a világban, így augusztus 20-a előtt. A finom kenyérillatot messze viszi a simogató szellő. Közben felvillan előttem gyermekkorom felejthetetlen ízű, Édesanyám által sütött „kakastejes” kenyere.

Szerző és fotó: György István Péter

Galéria