A matematika is segíthet.
Napjaink igazán veszélyes tendenciája, hogy nem tiszteljük egymás értékeit. Minden ember más és más, alkatilag, lelkileg és az őt körülvevő világ megítélésében. Nem mindegy, hogy cselekedeteinkkel, gondolatainkkal miképp közelítünk dolgokhoz. Megfigyeltem a hirtelen és kiszámíthatatlan mozdulatok félelmet keltenek nem csak az emberekben, hanem a minket körülvevő világunkban is. Van e járható út, vagy egyik erőszak egy újabbat készít elő?
Nyáron a lakókocsiban a tetőablak belső részén darazsak raktak fészket. Eszünkbe sem jutott elpusztítani őket. Finom mozzanattal ablakot nyitottunk, ezzel esélyt kaptak a távozásra. Ki is repültek, az ablakot bezártuk, a fészket a szabadban kissé távolabbi helyre tettük. A következő nap ismét megjelentek a darazsak. A fészket keresték. Így ment ez hosszú időn keresztül. Újabb darázsfészek, ablaknyitás, fészekeltávolítás. Nem támadtak agresszíven ránk, mert mi sem úgy közeledtünk feléjük. Megérezték, hogy nem az életükre törünk. Aztán mikor már kezdtünk beletörődni, hogy ez egy végtelen folyamat lesz, a darazsak többé nem jöttek.
Itt egy másik történet. Egy könnyűszerkezetes épületben, a tetőtérben a leterített padlószőnyeg szélénél meneteltek a nagy méretű hangyák. A legegyszerűbb megoldás lett volna a sokak által ismert módszer. Mégsem ezt választottuk. Felhajtottuk a szőnyeget és láttuk, hogy az épület egyik sarkánál bejönnek, végigmenetelnek a szemben levő sarokig és ott távoznak. Elővettük a porszívót és begyűjtöttük valamennyit, majd messze az épülettől a szabad ég alatt elengedtük őket. A hangyák valamit megéreztek és többé nem jöttek vissza az épületbe. Mások is találkozhattak hasonló esetekkel. Mit is közvetítenek felénk ezek a nem túl bonyolult történetek?
Életünk egyik legfontosabb alaptételét. Keresve megtalálni azt a szűk mezsgyéhez vezető utat, ami egy agresszivitás nélküli élethez, egymás kölcsönös elfogadásához vezethet. Az állatvilág érti a jelzéseket, mi emberek pedig képtelenek vagyunk azokat észrevenni. A gyűlölet és annak szítása veszélyes utakra terelte eddig is az embereket történelmünk során. Nem kategorizálhatjuk úgy világunkat, hogy ki a jó és ki a gonosz, ez eleve elvetendő. A földön élő emberek tudását nem lehet úgy rangsorolni, hogy kinek hány diplomája van, ki mennyi nyelven beszél, vagy meddig bír gyalogolni. Ma is élnek sokak által primitívnek vélt embercsoportok, akik a közösségi lét és a természeti törvények ismeretében - a mi civilizált fajunknál - sokkal mélyebb ismeretekkel rendelkeznek. Meggondolandó, hogy egy komoly katasztrófa esetén kinek lenne nagyobb túlélési esélye, nekünk vagy nekik? A választ nem túl bonyolult eldönteni.
Az érték minden emberben benne rejlik, lakjon bárhol is, tartozzon bármely népcsoporthoz, valláshoz. A nagy kérdés, keressük-e egymásban azt, ami összeköthet bennünket. Vagy csak saját magunkkal vagyunk elfoglalva. A zajos felszín alatt mélyen elhallgatjuk az igazi okokat. A tüneti kezeléssel csak pillanatnyi időt nyerünk és semmi mást. Kipipálhatjuk, hogy túl vagyunk egy nagy drámán. Aztán a történet holnap ugyanott folytatódik, ahol ma abbahagytuk.
Már megint elfelejtettük az általános iskolában tanultakat, megkeresni a közös nevezőt.
Szerző és fotók: György István Péter