Két Vas megyei falu is választ a hétvégén

2015.01.28. 08:09

És még négy másik.

 Hat településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást, ezek közül három olyan községben polgármester-választást, ahol tavaly októberben senki nem indult a posztért.

Az egyik ilyen település a Vas megyei Daraboshegy. A szintén Vas megyei Mesterházán egy képviselőjelöltet kell megválasztani, mivel eredménytelenül zárult az októberi általános választás. Akkor az egyéni listán négy jelölt indult a négy mandátumért, azonban egyiküket polgármesternek választották, és mivel így egy képviselői hely betöltetlen maradt, most választják meg a negyedik képviselőt.

A Zala megyei Lispeszentadorjánban élők polgármestert választhatnak vasárnap: októberben ugyanis ugyanannyi szavazatot kapott az első helyen végző Cseresnyésné Cser Andrea és Árkus Béla, így a voksolás szavazategyenlőség miatt eredménytelen lett.

 Ugyancsak szavazategyenlőség miatt választanak polgármestert a Somogy megyei Mike lakói: Tóth Árpád és Pécsiné Domján Anikó Csilla kapott októberben ugyanannyi szavazatot.

A Veszprém megyei Nemesvita és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Répáshuta választói októberben nem tudtak polgármestert választani, mivel a voksolás jelölt hiányában elmaradt, így vasárnap ezen a két településen is időközi polgármester-választást tartanak.

A Zala megyei Zalalövő roma választópolgárai vasárnap - lemondás miatt - települési nemzetiségi képviselőket választottak volna, ám a voksolás jelölt hiányában elmarad. Itt már nem tűznek ki több időközi választást, a településen élő nemzetiségi választópolgárok legközelebb a következő általános választásnál szavazhatnak nemzetiségük képviselőjelöltjeire.

.