A Rába-vidéken járt a szlovén miniszterelnök-helyettes

2014.12.05. 19:06

Dejan Zidan Felsőszölnökön sajtótájékoztatót is tartott.

 Az anyanyelv megőrzése, a nemzetiségi oktatás és a  kultúra ápolása mellett a helyi gazdaság megerősítésére is szükség van ahhoz, hogy Rába-vidéken élő szlovének megőrizzék identitásukat - hangsúlyozta pénteken Felsőszölnökön tett látogatásán Dejan Zidan, a Szlovén Köztársaság miniszterelnök- helyettese, mezőgazdasági miniszter.

 

    Dejan Zidan, aki egy épülő mintagazdaságot látogatott meg a szlovén kisebbség által lakott Vas megyei községben, elmondta, hogy a 730 ezer eurós projekt célja - melynek forrásait teljes egészében Szlovénia biztosította - hogy az Őrségi Nemzeti Parkhoz tartozó Natura 2000-es védelem alatt álló területen élő szlovének  számára bebizonyítsa, a szigorú szabályok között is előnyt lehet kovácsolni a helyi adottságokból, az őshonos gyümölcsfajták termesztéséből, az állattartásból és az idegenforgalomból.

A Rába-vidéken járt a szlovén miniszterelnök-helyettes

    Dejan Zidan a Rába-vidéken tett látogatása során a szentgotthárdi szlovén főkonzulátuson  magyarországi szlovének országos szervezeteinek vezetőivel és a szlovén nemzetiségi szószólóval folytatott megbeszélést.

    A miniszterelnök-helyettes sajtótájékoztatóján bejelentette: a megtekintett mintagazdaságot 2015-ben adják majd át hivatalosan, szavai szerint pedig az átadóünnepségen új, a térséget érintő projekteket is bejelentenek majd.

A Rába-vidéken járt a szlovén miniszterelnök-helyettes

    Kovács Andrea projektmenedzser a részleteket ismertetve elmondta: 24 hektáros területen gazdálkodnak, amiből két hektár a gyümölcsös, a többi szántó és legelő, amelyen az állattartáshoz szükséges takarmányt termelik meg.

    A mintagazdaság központja egy 250 négyzetméter alapterületű, kétszintes épület, amelynek alsó részén egy húsfeldolgozó és gyümölcsraktárak kaptak helyet, felső részében pedig egy étterem működik majd, tetőterében pedig vendégszobákat alakítanak majd ki.

    A cél, hogy az ide érkező turisták gazdaságot nézzék meg, de meg is kóstolják a helyi termékeket - mondta.

A Rába-vidéken járt a szlovén miniszterelnök-helyettes

    Ropos Márton, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke elmondta: a megbeszélésen elsősorban köszönetüket fejezték ki azért, hogy a gazdaság területén is történnek lépések,  amire szavai szerint nagy szüksége van a helyi szlovéneknek.

    Kissné Köles Erika, az Országgyűlés szlovén nemzetiségi szószólója a sajtótájékoztatón az MTI tudósítójának kérdésére azt hangsúlyozta: a Rába-vidéken élők a vasfüggöny miatt évtizedekig el voltak zárva a fejlődéstől, ezért minden olyan konkrét lépés, ami hozzájárul a gazdaság erősítéséhez, az idegenforgalom lehetőségeinek kiaknázásához, az a helyi szlovének érdekeit is szolgálja.

A Rába-vidéken járt a szlovén miniszterelnök-helyettes

    Szavai szerint az, hogy Magyarországon a nemzetiségekhez tarozó hétszázezer embert szószólók képviselhetik a parlamentben, azt jelzi, hogy a nemzetiségek fontosak az ország számára, hogy támogatják őket anyanyelvük és kultúrájuk megőrzésében.

Fotó: Varga György

.