Hirdetés

Ki kivel áll hadban és fogna össze az ellenzéki oldalon?

2017.02.20

Összefoglaljuk, mit mondott erről Botka, Gyurcsány, a Jobbik, a politológus hétvégén, MSZP-s politikusok, illetve Kósa Lajos hétfőn.

Hirdetés

"...Magyarországon csak akkor jön el a konszolidáció és a béke ideje..."

Botka László, Szeged szocialista polgármestere szombaton Budapesten az elmúlt hetek ellenzéki tárgyalásairól azt mondta, a közös lista, a legtöbb szavazat megszerzésére képes 106 helyi jelölt kiválasztásáról és a közös, új baloldali programról nem az ő feltételei, hanem a győzelem legfontosabb építőkövei. Közölte, minden javaslatra, minden jelöltre és programpontra nyitott, amely Orbán leváltásához vezet.

Botka László szerint 2018-ban az állhat ki a választók elé hiteles programmal, aki levonta ezt a következtetést a 2002 és 2010 közötti baloldali-liberális kormányzás balfogásaiból.

"Aki a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldalnak, és érdemes visszavonulót fújnia" - hangoztatta. Hozzátette: aki pedig becsapta őket, és a gázszerelőjét Harley Davidsonra ültette, hogy a médiabirodalma, a szállodabirodalma és az adriai jachtja között gyorsabban furikázhasson, annak távoznia kell a hatalomból.

Véleménye szerint Magyarországon csak akkor jön el a konszolidáció és a béke ideje, ha az ország két legmegosztóbb politikusa, a bal- és a jobboldal gyűlölve szeretett ikonjai végre kikerülnek a politika szentélyéből.

"...én, választóként Botkának is helyet adnék."

A választók eldöntik, hogy kinek van helye a demokratikus magyar közéletben - reagált Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) frissen, két évre újraválasztott elnöke szombaton a Facebookon Botka Lászlónak, az MSZP elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek javasolt politikusnak a Szabad Sajtó Alapítvány budapesti rendezvényén elmondott szavaira.

Gyurcsány Ferenc bejegyzésében, amelyet a DK juttatott el az MTI-hez, azt írta, "én, választóként Botkának is helyet adnék. Sőt, sok sikert kívánok neki".

"...Orbán Viktornak és rendszerének egyetlen alternatívája van..."

A Jobbik szerint ismét világossá vált, hogy Botka László, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje és az MSZP nem Orbán Viktor miniszterelnököt akarja legyőzni, hanem Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét.

A Jobbik parlamenti frakciója Botka László szavaira reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: ismét bebizonyosodott, hogy Orbán Viktornak és rendszerének egyetlen alternatívája van: a nép pártján álló Jobbik.

Úgy fogalmaztak: "Azokról, akik 2010-ig helytartókként uralkodtak a magyar embereken, nem is hihető el, hogy valóban le akarják váltani a 2010 óta uralkodó, korruptságban már őket is felülmúló, vadászkastélyos fideszes földesurakat."

Az országgyűlési választások közeledtével megkezdődött a verseny az ellenzéki pártok között - mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatornán szombaton.

Az egyik szavakban, a másik tettekkel is szembeszáll

A politológus szerint ebben a helyzetben Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének azzal kell szembesülnie, hogy míg ő csak "szavakban erős", addig például az MSZP Botka László szegedi szocialista polgármester miniszterelnök-jelöltségének bejelentésével, vagy a Momentum Mozgalom az olimpiaellenes kezdeményezésével tettekkel is szembeszáll a kormánnyal.

"Tehát ilyen szempontból most már vannak versenytársai Gyurcsánynak, aki korábban abból tudott politikai tőkét kovácsolni, hogy a többiek nem voltak ennyire aktívak" - mondta.

"Botkának csak akkor van esélye..."

„Az MSZP jelenleg minden párttal hadban áll” – összegezte az Index hétfőn megjelent cikkében a hétvége eseményeit egy MSZP-s vezető. Az LMP nem akar közös listát, az Együtt szintén visszautasítja, a Párbeszéd a héten kiszállt az együttműködésből az előválasztás meghiúsulása miatt, és erre jött a gyurcsányos beszólás most Botkától, ami a DK-val való egyeztetést teszi értelmetlenné.

Botkának csak akkor van esélye a sikerre, ha ettől a konfrontatív politikától az MSZP népszerűsége elindul felfelé a következő hónapokban – véli egy MSZP-s. Ha jelentősen erősödik az MSZP, akkor a DK-ra se lehet szüksége, így számolnak a szocialisták. Külön fogják figyelni, vajon sikerül-e elszipkázni/visszaszerezni szavazókat a DK-tól. A következő hónapok mérései után okosabbak leszünk.

Most viszont nagyon úgy tűnik, a külön listás indulás felé haladunk (külön MSZP-, DK-, Együtt-, Párbeszéd- és LMP-lista + a Momentum is külön indulhat az ellenzéki szavazókat megcélozva), amely gyakorlatilag nulla közelivé tenné a baloldal győzelmi esélyeit és Orbán Viktor leváltását 2018-ban. Ez csak akkor változhat, ha Botka politikája mellett szavazók tömegei sorakoznak fel a következő időszakban.

Botka nem is akar miniszterelön lenni?

Jól áll a Fidesz-KDNP a felkészüléssel a jövő évi választásokra, a kampánystáb és a választókerületi elnökök már megvannak, és majdnem mindenhol eldőlt az is, kik indulnak az egyéni körzetekben - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Kósa Lajos közölte azt is, hogy ismét Gyürk András európai parlamenti képviselő lesz a kampányfőnök.

A frakcióvezető beszélt arról is, hogy a tavaszi ülésszakban kezdődik a felkészülés a kampányra, emellett pedig olyan nagy horderejű döntések is várhatók, amelyek érintik majd a költségvetést, a jogi határzárt, az adócsökkentést, valamint a rezsicsökkentés és a munkahelyteremtő támogatások megvédését.

Kósa Lajos arról a korábbi kijelentéséről, amely szerint Botka László valójában nem is akar miniszterelnök-jelölt lenni, azt mondta, szerinte a szocialista politikus nem akar beszállni egy reménytelen küzdelembe. Olyan helyzetet akar teremteni, amelyben szétteheti a kezét, és azt mondhatja, "én nagyon szerettem volna, de így nem megy".

A Fidesz frakcióvezetője Vona Gábor Jobbik-elnök azon felvetésére, hogy legfeljebb nyolc évig lehetne valaki miniszterelnök, azt mondta, ez olyan rendszerben működik, ahol a választók közvetlenül választják a miniszterelnököt. Ahol a parlament választja a miniszterelnököt, ott ez rendszeridegen. Vona Gábornak még tanulmányoznia kell a különböző demokráciák felépítését - fogalmazott Kósa Lajos.