Drágábban táborozhatnak idén a gyerekek

2017.04.28. 12:00

Az idei évben elsősorban a kaland- és sporttáborokat keresik a szülők és gyerekek, de egyre többen keresik a katonai táborokat is! A legdrágább táborok több mint kétszázezer forintba, a legolcsóbbak alig több mint tízezer forintba kerülnek.

A táborfigyelő.hu összegzése szerint a legnépszerűbb táborok 2017-ben a kalandtáborok és a sporttáborok. Meglepő fordulat, hogy a tavalyi évben még extrém újdonságnak számító katonai és lövésztáborok a harmadik legkeresettebbek idén, valamelyest megelőzve az idegen nyelvi táborokat. 

Közel hatvan százaléka a szülőknek ott alvós tábort keres gyermekének, míg a napközis táborokat valamivel több, mint negyven százalék keresi. A táborok típusát tekintve napközis táborokat leginkább a nagyvárosokban lehet találni, Budapest ezen a területen kiemelkedik, míg az ott alvós táborok elsőszámú célterülete az ország nyugati felén Veszprém és Zala megye, míg keleten Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye. 

A táborozó gyerekek életkorát tekintve tovább folytatódik a 2016-ban is látható tendencia, miszerint jelentősen eltolódtak az arányok. Míg 2012-ben a legfiatalabb táborozók átlagéletkora öt év volt, addig a tavalyi és az idei esztendőben is látható, hogy már két-három éves gyermekeket is beíratnak a szülők napközis táborokba. 

A leggyakrabban táborozó korosztály a 10-13 éves gyerekek, ők több mint a felét teszik ki az összlétszámnak.

Általánosan elmondható, hogy megfordult a trend: míg az elmúlt években a táborárak stagnáltak, addig az idei évben gyakorlatilag minden tábor esetében növekedés tapasztalható, esetenként ez a 20 százalékos szintet is meghaladja.

Az országos átlagár egy ott alvós tábor esetében az idei esztendőben 40-45 ezer forint közé esik, míg a napközis táborok esetében 25-30 ezer forint díjat kérnek el a táborszervezők. Az árak szórása viszont óriási!  Van például egy szuperintenzív anyanyelvi angol tábor, ahova Angliából is mennek anyanyelvi pedagógusok a gyerekekhez, és kiscsoportokban végzik az oktatást, aminek a díja 219 ezer forint egy turnusra, de a Balatonon egy szörftáborért, vagy egy golftáborért is több mint százezer forintot kell fizetnie a szülőknek.

A legkedvezőbb árfekvésű tábor egy művészeti tábor Bács-Kiskun megyében, ahol öt művészeti ág közül választhatnak egyet a gyermekek: zene (gitár), kézművesség, néptánc, színház, média. Itt egy turnus ára 12 ezer forint, de húszezer forintot alig meghaladóan lehet életvezetési tábort is találni tinédzsereknek, míg az egyik legnépszerűbb kalandtábor is 22 ezer forintért foglalható Velencén.

A jó hír, hogy a drágulás mellett a táborszervezők jó része előfoglalási kedvezményt vezetett be, aminek mértéke esetenként a teljes árnövekedést lefedheti. Ez azt jelenti, hogy aki korán foglal tábort, nagyobb kedvezményre is jogosult lesz, így közel a tavalyi árakon táboroztathatja csemetéit.

Fotó: illusztráció - forrás: táborfigyelő.hu

.