Több régióban komoly gond a magas munkanélküliség

2017.04.29. 13:08

Az ország több régiójában 6-8 százalék körül van a munkanélküliség - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A közgazdász szerint ezen régiók közé tartozik az észak-magyarországi, az észak-alföldi és a dél-dunántúli.

A munkanélküliség

  • Borsod-Abaúj-Zemplén,
  • Heves,
  • Nógrád,
  • Jász-Nagykun-Szolnok,
  • Hajdú-Bihar,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg,
  • Baranya,
  • Tolna és
  • Somogy

megyében a legnagyobb - tette hozzá.

Úgy vélte, munkahelyeket ezekben a régiókban leginkább a helyi kisvállalkozások tudnának teremteni, ezért ezeket kellene helyzetbe hozni.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy a január-márciusi időszakban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 66 ezerrel, 207 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent.

.