Hirdetés

Ingyenes vonatjegyet kapnak a fiatalok

Ingyenes vonatjegyet kapnak a fiatalok

2018.02.23. 10:07

Idén nyártól igénybe vehető az EU fiataloknak szánt ingyenes utazási kedvezménye

Hirdetés

Már idén nyáron igénybe vehető lesz az Európai Unió 12 millió euró támogatással létrejövő, az európai identitás kialakítását és megerősítését célzó, fiataloknak szánt utazási kedvezménye - közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kedden Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva.

    A képviselő mint a program egyik koordinátora az Európai Parlamentben (EP) tartott, az ingyenes Interrail-programmal foglalkozó megbeszélést követően elmondta: azt szeretnék, hogy az EP által tavaly megszavazott támogatási összeg úgy hasznosulna, hogy mindenki számára bebizonyosodjon, a fiatalok európai identitását segítő projektnek a következő évtizedekben is folytatódnia kell. Ehhez nagyságrendekkel növelni kell a támogatási összeget és százezres nagyságrendig növelni a programban részt vevő fiatalok számát - húzta alá.


    Tájékoztatása szerint az uniós programban az idei évre megszavazott összegből mintegy 20-50 ezer fiatal vehet részt, attól függően, hogy 10 és 30 napos vonatbérleteket választanak. A képviselő kiemelte: azt kívánja elérni, hogy az egyes tagországok kormányai, így a magyar kormány is promóciós kampányt indítson saját országa lehetséges úticélként történő népszerűsítésére.


    Ujhelyi István hozzátette, a kezdeményezés koordinátorai el kívánják érni, hogy az Interrail-program része legyen a 2020-től érvényes uniós költségvetésnek, így hosszú évekre előre azzal számolhat az Európai Bizottság, hogy az Erasmus-programhoz hasonlóan állandósított költségvetéssel rendelkező programot valósít meg. Az európai fiatalok pedig azzal, hogy komoly büdzsével rendelkező, kiszámítható uniós program részesei lehetnek - hangsúlyozta.

    Az Európai Parlament 2016-ban tárgyalta először azt a főként oktatási céllal előterjesztett javaslatot, amelynek értelmében minden,

18. életévét betöltött európai fiatalnak díjmentes, egy hónapra szóló Interrail-jegyet biztosítanának az unióban.

A program célja elsősorban az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitása, az európai integráció sikeres elmélyítése, a kultúrák közötti jobb kommunikáció, kapcsolatok és együttműködések kialakítása és elmélyítése.

    A tavaly tavasszal útjára indított, kísérleti Move2Learn, Learn2Move nevű programban ötezer, 16. életévét betöltött uniós fiatal vehetett részt.

.