Kitől lehet segítséget kérni, ha technikai probléma akad az e-felvételi rendszerével?
Ma éjfélig lehet a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire jelentkezni, az e-felvételin keresztül.
Eddig az időpontig nyújthatják be kérelmüket a felsőoktatásba azok, akik a szeptemberben induló alap-, mester-, illetve osztatlan képzések, valamint felsőoktatási szakképzések valamelyikén szeretnék folytatni tanulmányaikat.
Aki a díjmentesen megjelölhető három jelentkezési helynél többet (de legfeljebb hatot) jelöl meg, az a jelentkezésenként 2 ezer forint kiegészítő díjat szintén február 15-én éjfélig fizetheti be.
A jelentkezéseket 2018. február 20-ig kell hitelesíteni Ügyfélkapuval vagy az e-felvételi felületéről kinyomtatott, aláírt és az Oktatási Hivatal címére postán elküldött hitelesítő adatlappal.
A 2018. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban az nyerhet felvételt, aki érvényes jelentkezést nyújt be legalább egy helyre, rendelkezik a továbbtanuláshoz az adott jelentkezésnek megfelelő végzettséggel: alap-, osztatlan és mesterképzések, valamint felsőoktatási szakképzések esetében legalább érettségi bizonyítvánnyal, mesterképzések esetében oklevéllel. Emellett a felvételi pontjainak száma eléri az adott képzésen meghatározott határt, és megfelel az adott szakon meghatározott egyéb feltételeknek (például orvosi alkalmasság, egyéb előírt szakképesítés vagy szakképzettség megléte, alkalmassági vizsga teljesítése).
A felvételi eljárással kapcsolatos általános kérdésekben a 1818-as telefonszámon (5-ös gomb - felsőoktatási felvételivel kapcsolatos kérdések) a kormányzati ügyfélvonal 0-24 órában ad tájékoztatást.
Konkrét jelentkezést érintő kérdésekben: (06 1) 477-31-31, hétfőtől csütörtökig 8:00-16:30-ig, pénteken 8:00-14:00 óráig.
Az e-mailben érkező kérdéseket az info kukac felvi.hu címre várják.
Személyesen az ügyfélszolgálaton: Budapest, XII. Maros utca 19-21., hétfőtől csütörtökig: 8:00-16:30-ig, pénteken: 8:00-14:00 óráig.
Jelentkezhetnek a diákok a május-júniusi érettségi vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Szintén csütörtök a határidő a tavaszi érettségikre való jelentkezéseknél.
Idén az érettségivizsga-időszak május 4-től június 29-ig tart. Az írásbeli vizsgákat május 4-28. között rendezik. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete június 7., vége június 14. A középszintű szóbeli vizsgák időszaka június 18-tól 29-ig tart.
Ebben a vizsgaidőszakban az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító vizsgát tehetnek.