Hirdetés

Januárban eddig átlagosan óránként történt egy lakástűz Magyarországon

2019.01.29

Sok lakástűz volt eddig az idén

Hirdetés

Az év eddigi időszakában 750 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat; 24 eset volt halálos kimenetelű, csak az elmúlt hétvégén öt ember halt meg

- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

 Mukics Dániel azt írta: a katasztrófavédelem statisztikai adatai szerint januárban eddig átlagosan óránként történt egy lakástűz Magyarországon. Naponta három-négy otthon semmisül meg a felelőtlenségre visszavezethető tüzek miatt - fűzte hozzá.
    

Összehasonlításul közölte: tavaly, egész januárban 661 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 13 volt halálos.
A szóvivő kiemelte: a téli időjárásban gyakoriak a lakástüzek, mivel az emberek több időt töltenek otthon, többet főznek, többet kell világítani, intenzíven kell fűteni. 
    

Kitért arra is, hogy a halállal végződő lakástüzek áldozatai szinte kivétel nélkül egyedül élő idős emberek. Ezért a katasztrófavédelem mindenkit arra kér, hogy figyeljenek egyedül élő idősebb hozzátartozójukra, szomszédjukra, ismerősükre.
    

Mukics Dániel jelezte, ajánlott beszerezni füstérzékelőt, hiszen a statisztikák szerint nagyobb tűz nem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol volt ilyen eszköz.