Itt az első gólyatojás a bekamerázott fészekben

2019.03.28. 15:58

Megjelent az első tojás a feketególya-pár bekamerázott fészkében.

Megjelent az első tojás csütörtökön a gemenci feketególya-pár bekamerázott fészkében. 

A korábbi pár, Sára és Tóbiás általában 4 tojást rakott, de csak a kamerák beüzemelése előtti évben, 2012-ben repült ki 4 fióka a fészekből. A 2012 és 2018 közötti 7 évben összesen 17 fiatal madár hagyta el a fészket július végén, augusztus elején - idézi fel a Gemenc Zrt. csütörtöki közleménye.

Mint írják, az adatokat, amelyeket Tóbiás és Sára megfigyelésekor regisztráltak a kutatók, most összehasonlíthatják az új gólyapár szokásaival. A hasonlóságok és a különbözőségek feltárása olyan kutatási eredményeket szolgáltathat, amelyek lehetőséget adnak ezen fokozottan védett madarak rejtett életmódjának jobb megismerésére, így segítve a faj fennmaradását, az állomány gyarapodását.
    

Az immár hatodik éve működő tudományos kutatás a Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével jött létre.

A fotón: Kelepke megtojta (és Kázmér) az első tojást. Forrás: Magyar gólya webkamerák
A gólyákra jellemző, hogy az első tojást "jegelik", vagyis a kotlást később, a 2., esetleg a 3. tojás lerakása után kezdik el, ezzel is csökkentve a fiókák kikelése közti időkülönbséget. 

.