Pénteken írták alá a megállapodást.
Átlagosan 10 százalékos lesz a bérfejlesztés az idén a Magyar Postánál a pénteken aláírt bérmegállapodás szerint.
Schamschula György, a társaság vezérigazgatója az Origo hírportálnak elmondta: a Magyar Posta 2017-ben kötött bérmegállapodást a szakszervezetekkel, három év alatt 32 százalékos béremelésről.
Az akkori megállapodás alapján a kiindulópont 2019-re legalább 6 százalékos emelés volt, amit a cég az induló ajánlatában 2 százalékkal toldott meg az idei bértárgyaláson. A szakszervezetek ezt nem fogadták el, remélve, hogy a tulajdonos - a magyar állam - segítheti a céget a béremelésben, azonban ez lehetetlen, mert az uniós szabályok szerint ez tiltott állami támogatásnak minősülne - ismertette a vezérigazgató a tárgyalások menetét.
A végső megállapodás szerint
"a mintegy 30 ezer dolgozóból több mint 23 ezer 10 százalékos vagy azt meghaladó mértékű bérfejlesztésben részesül idén, azaz 2017 óta átlagosan 40,4 százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre"
- fogalmazott Schamschula György.
Szavai szerint az emelés forrása részben az erre elkülönített pénz, illetve forrás-átcsoportosítással oldják meg. Hozzáfűzte, hogy a munkaköri differenciálás, valamint a szenioritás elvének bevezetése és a bürokrácia csökkentése is segíti a források minél hatékonyabb felhasználását a cégnél.