Már mindenki megkapta az adóbevallás tervezetét

MTI

2019.05.02. 12:05

Több mint másfél millióan már nem is készítettek maguk bevallást.

 Már mindenki megkapta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet - közölte a hivatal szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.

Kis Péter András azt mondta, az ügyfélkapuval rendelkezőknek március 14-től érhetőek el tervezetek, a postai úton kérőknek pedig április 30-ig postázták azokat ki.

Azoknak is postai úton küldték meg a tervezetet, akiknek nincs ügyfélkapujuk és postázást sem kértek, de a NAV ismeri elérhetőségüket - tette hozzá.

Kitért arra is: az online kitöltő felületen eddig körülbelül 1,3 millióan tekintették meg a tervezetet, és félmillióan nyilatkoztak adójuk egy százalékáról.

Ha a magánszemélyek semmit nem csinálnak a tervezettel, az automatikusan bevallássá válik, az őstermelőknek, egyéni vállalkozóknak és áfafizetésre kötelezetteknek azonban el kell fogadniuk azt - közölte.

A szóvivő felhívta a figyelmet, aki olyan jövedelmet is szerzett tavaly, amelyről a NAV-hoz nem érkezett adatszolgáltatás, annak a bevallási tervezetet ki kell egészítenie.

Felidézte, a NAV három éve kezdte el készíteni a tervezeteket a munkavállalóknak. Tavaly az érintettek körét az őstermelőkkel és az áfafizetésre kötelezettekkel, idén pedig az egyéni vállalkozókkal bővítették.

A rendszernek köszönhetően 2018-ban több mint 1,5 millió embernek semmit sem kellett tennie azért, hogy szja-bevallása legyen - emelte ki Kis Péter András.

.