A Diákhitel2 kamata nem változott.

Hirdetés

A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát 1,99 százalékra csökkentette az előző félévi 2,2 százalékról a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ Zrt. - jelentette be Magyar Péter, a társaság új vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. 

 A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0 százalékos kamattal vehető fel

- mondta.

A Diákhitel1 konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj

- tette hozzá.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású diákhitel, a kihirdetett kamatmérték rekord alacsony.
Sipos-Tompa Levente, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a képzés támogatása mellett a diákhitel a pénzügyi tudatosság erősítésében is fontos szerepet játszik, a konstrukciót igénybe vevők első komoly pénzügyi döntésüket hozzák meg.