Nagy siker volt az idei VOLT fesztiválon Slipknot, Slash, és a Black Eyed Peas

MTI

2019.06.30. 21:33

Jövőre július 1. és 4. között rendezik a fesztivált.

Mintegy 143 ezren vettek részt a 27. Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban június 26. és 29. között - olvasható a szervezők közleményében, melyet vasárnap küldtek el az MTI-nek. 

   

 "Sikerrel debütált a fesztivál az új helyszínen, a régi szomszédságában, a nyitónapon a látogatók száma elérte a 40 ezret. Az idei tapasztalatok alapján szükséges további fejlesztés a helyszínen, azonban nagy öröm számunkra, hogy elsőre jól vizsgázott a VOLT új területe, amely nagyobb, komfortosabb és jóval biztonságosabb a korábbinál" - idézte a közlemény Lobenwein Norbert alapító-főszervezőt.
    Hozzátette: az új helyszín biztosítja, hogy legalább tíz évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel. 
    

Fülöp Zoltán, a fesztivál másik alapító-főszervezője azt emelte ki, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. Sopronból ezernél is többen érkeztek biciklivel és sokan vitték magukkal a gyerekeiket is, akiknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel ötszáz rajzot kaptak. 
    

A legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rockzenekarokat kísérte. A Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar is nagy sikernek bizonyult. Tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi show-jára, amelyből az év végére film is készül.
    

A Sopron - a csillagok városa projekt újabb székkel bővült, a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyeket a következő hónapokban Sopron belvárosában állítanak fel.
    

A fesztivál szervezői idén a Médiaunió kampányához csatlakoztak, amellyel a tanárok megbecsültségét igyekeztek elősegíteni, emellett önálló helyszínen emlékeztek meg a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulójáról. 
    

Jelen volt a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni, Krasznai János fotóművész mozgó műtermében pedig fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat. 
    

A tájékoztatás szerint a helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért, amellyel ismét országos rekord született, a vendégek egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiségű vért adtak. 
    

Jövőre július 1. és 4. között rendezik a fesztivált.

.