Hirdetés

Fékezés nélkül rohant egy magyar család autójába egy BMW-s Horvátországban - További részletek

2019.07.12

Súlyos sérüléseket szenvedett három magyar állampolgár egy balesetben Horvátországban.

Hirdetés

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy magyar család három tagját, miután a horvát autópálya fizetőkapujánál nagy sebességgel beléjük rohant egy horvát rendszámú gépjármű

- számolt be a részletekről a helyi sajtó pénteken. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az M1-nek azt mondta: egyikük sincs életveszélyben, állapotuk stabil.  

Az M1 úgy tudja, hogy a sérülteket, a horvát sajtó értesüléseivel szemben, nem tartják mesterséges kómában, mindannyian maguknál vannak.

Az eset csütörtökön délután történt az A4 autópályán, a Varasd (Varazdin) közelében lévő fizetőkapunál. 

A magyar család gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor - szemtanúk szerint - fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant egy BMW, amelyet egy 35 éves horvát állampolgár vezetett.

Az óriási ütéstől a magyarok autója először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.  

Háromnegyedórát vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a 38 éves magyar férfit és a 38 éves magyar nőt, valamint a gyermeküket. Válságos állapotban szállították őket kórházba.

A RTL horvát csatorna híradója úgy tudja: állapotuk nem javult, mesterséges kómában tartják őket.

Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára az M1-nek azt mondta: az apa és a fiú műtétüket követően az intenzív osztályra került, de állapotuk stabil. Az édesanya állapota is stabil - közölte.