Elkényelmesíti és veszélybe is sodorja az állatokat.
Arra kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az embereket, hogy ne etessék a vízimadarakat, hiszen etetésük nemcsak felesleges, de veszélybe is sodorja az állatokat.
Az MME szerdai közleményében hangsúlyozza, hogy a vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai eltérnek a klasszikus, téli etetőket látogató énekesmadarakétól. Ezért etetésük az énekesmadarakéval szemben nem hasznos, többek között azért sem,
- mutatnak rá a közleményben.
- figyelmeztet az MME.
Mint írják, a nyáron etetett madarak ősszel nem vonulnak el, így az emberek, látva a "sok szegény, éhes", valójában elkényelmesedett vagy már beteg, repülésre képtelen madarat, tovább etetik őket. A fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő.
Az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet, így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat.
A témáról bővebb információ az egyesület honlapján olvasható, ahol megtalálható az az ingyenesen letölthető, kinyomtatható plakát is, amelyet az MME a lakosság tájékoztatása érdekében készített a vízimadarak etetéséről.