Így igényelhető egyszerűen a Diákhitel2

MTI

2019.08.02. 11:02

Egyre többen tanulnak hitelből.

Egy év alatt közel 34 százalékkal nőtt a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított Diákhitel2 konstrukciót igénylők száma - közölte a Diákhitel Központ csütörtökön az MTI-vel. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a hallgatók egyszerűbben és gyorsabban igényelhetik a diákhiteleiket az elektronikus aláírással történő szerződéskötésnek köszönhetően, amely augusztus 1-jétől ismét elérhető. 

A központ közleményében rámutatott: mivel az augusztus 7-ig tartó pótfelvételi eljárásban szinte kizárólag önköltséges helyekre jelentkezhetnek a fiatalok, számukra kiemelt segítséget jelenthet a kifejezetten a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított, 0 százalékos kamatozású Diákhitel2.

Majdnem minden negyedik önköltséges képzésben részesülő diák felveszi a Diákhitel2-t, a konstrukciót igénylők száma egy év alatt 34 százalékkal nőtt. 

Hozzátették: a konstrukcióval a legnagyobb arányban a gazdasági és pénzügyi szakos hallgatók élnek. 

A képzési díjakra igényelhető hallgatói hitel felvételéhez továbbra sem szükséges hitelbírálat, illetve biztosíték, és a diákhitelek bármikor, ingyenesen előtörleszthetők. A felvehető Diákhitel2 összege nincs maximálva, annak mértéke a felsőoktatási képzési díjhoz igazodik, tehát még a legdrágább, szemeszterenként akár 1 millió forint feletti képzések is finanszírozhatóak a jelenleg kamatmentes hitel segítségével.

A Diákhitel Központ által korábban bevezetett elektronikus aláírással történő szerződéskötésnek köszönhetően már közel minden második hallgató személyes megjelenés, illetve papíralapú dokumentumok kitöltése nélkül, ügyfélkapun keresztül történő azonosítással köti meg szerződését.

A felsőoktatási intézmények tanulmányi rendszeréből indított igénylések esetén, az ügyfélkapun keresztül történő azonosítás segítségével elkerülhető a személyes megjelenés és a papíralapú ügyintézés. A hiteligénylés a Neptun tanulmányi rendszerből indítható, majd a megfelelő menüpont kiválasztása után a Diákhitel Direkt felületen folytatódik. Elektronikus ügyintézés esetén a hallgató személyes adatai automatikusan betöltődnek a tanulmányi rendszerből, így a diákoknak már csak a hitelfelvétellel összefüggő adatokat (pl. igényelt hitelösszeg, folyósítási gyakoriság) kell megadniuk. 

Kitértek arra is: a Diákhitel Központ termékei az eddig megszokott módon is igényelhetők. A hallgatóknak lehetőségük van rá, hogy akár a tanulmányi rendszer hallgatói felületéről, akár a Diákhitel internetes hitelügyintézési felületén, a Diákhitel Direkten kezdeményezzék az igénylést és az adatlapot a felsőoktatási intézmény erre hivatott egységén, vagy a postahivatalokban és a kijelölt bankfiókokban adják le.

Azon diákok, akik szeptember 16-ig igénylik a hallgatói hiteleket, már október 15-én hozzájuthatnak a megigényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik.

.