Hirdetés

A dal - Tóth Vera lesz A Dal 2020 vendégelőadója egy Cserháti-dallal

MTI

2020.02.13. 20:07

A Dal 2020 győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

Hirdetés

Tóth Vera lesz A Dal 2020 vendégelőadója a szombati harmadik előválogatón, a műsor a Duna Televízióban és a Duna World csatornán 19 óra 35 perctől látható - közölte az MTVA Sajtó Osztálya csütörtökön az MTI-vel.

Tóth Vera, a műsor egyik korábbi versenyzője Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémánt című dalát adja elő.

"Bár nem ismertük egymást Cserháti Zsuzsával, mégis van közöttünk egy különleges, megmagyarázhatatlan kapocs, aminek egyik oka lehet, hogy ő is az érzelmeit megélő ember volt" - idézi a közlemény Tóth Verát.

Az énekesnő szerint Cserháti Zsuzsa dalai egyszerre tudnak drámai mélységet nyújtani, ugyanakkor az átlagember szívéhez szólni. "Nem olyanok, mint a mai trend. Ezért illik ez a dal nagyon jól ebbe a műsorba, mert itt is rengeteg olyan fellépő kap lehetőséget, aki nagyszerű, de a mai trendbe nem feltétlenül passzoló zenét csinál. Csak arra tudom bíztatni őket, hogy tartsanak ki emellett, mert hiába látszik úgy, mintha mást diktálna a mai popkultúra, a minőségi zene mindig időtálló marad" - tette hozzá.

Tóth Vera szerint ebben a győztesnek óriási segítségére lesz a zenei karrierjének építésére fordítható 75 millió forint összértékű főnyeremény.

A szombaton 19 óra 35 perckor kezdődő harmadik válogatóban Berkes Olivér (dalának címe: Visszakér a múlt), Diana (Menedék), Ember Márk (Tovább), Heincz Gábor Biga (Máshol járunk), Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért), Kökény Attila (Búcsúznom kell), az MDC (Más világ), Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól), a Tortuga (Mámor tér 3.) és a Turbo (Iránytű) lép színpadra.

A Dal 2020 győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét, ezzel minden idők legnagyobb hazai zenei nyereményét kínálja a verseny, amelyben fontos újítás, hogy mind a tíz fellépő előadása után adhatják le a nézők sms-ben a szavazataikat, amelyek összesítése után a legkevesebb pontot gyűjtő dal azonnal kiesik a versenyből. Ezután a megmaradt kilenc előadó közül a zsűri is kiejt egyet. A versenyben maradó nyolc dalból a nézők további szavazatai és a zsűri pontjainak összesítése alapján alakul ki a hat továbbjutó sorrendje.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezi és pontozza.

A Dal 2020 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét.
 Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján - www.adal.hu -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.