A várható recesszió szinte egy háborús időszakéhoz lehet hasonló

Koronavírus

MTI

2020.03.24. 07:59

Viszont a meredek visszaeséseket jórészt hasonló ívű fellendülés követi jövőre. Elemzők a vírus hatásairól.

Hirdetés

Londoni makrogazdasági elemzők legfrissebb előrejelzései szerint a 2008-2009-es globális pénzügyi válsághoz hasonló, vagy még sokkal mélyebb recesszió várható az idén a világgazdaságban az új koronavírus okozta járvány gazdasági hatásai miatt. Egyes elemzői várakozások szerint az idei évet a feltörekvő európai térség is recesszióban tölti, és a világgazdaság két év múlva érheti el ismét tavalyi teljesítményét.

Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző műhely, az Oxford Economics hétfőn ismertetett, felülvizsgált prognózisában közölte: modellszámításai azt mutatják, hogy a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) az idei év első felében 2 százalék körüli ütemben csökken. A ház hangsúlyozza, hogy ez időarányosan jórészt megfelelne a több mint egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válságot kísérő recessziónak.

A cég londoni elemzői azzal számolnak, hogy az amerikai gazdaság teljesítménye 3 százalékkal, az euróövezeti GDP-érték 5 százalékkal, a valutaunión belül az olasz hazai össztermék 6 százalékkal zuhan 2020 első felében.

A ház ugyanakkor az idei év egészére V alakú, vagyis a meredek zuhanás után hasonlóan meredek fellendülést mutató globális növekedési pályát valószínűsít.

Az Oxford Economics közgazdászai hangsúlyozzák azonban azt is, hogy jóllehet a kínai gazdaság napi jelzőszámai már mutatnak valamelyes javulást a korlátozások fokozatos feloldásával párhuzamosan, a cég által előnyben részesített aktivitási mutatók azonban továbbra is jelentősen elmaradnak az év jelenlegi szakaszára jellemző szintektől.

Ezek közé tartozik a tanulmány szerint a kínai szénkitermelés, amely 20 százalékkal jár az ilyenkor szokásos átlag alatt.

A globális aktivitás közvetett mutatói közül a ház kiemeli a diszkrecionális - vagyis a napi szükségleteken túli, tetszés szerinti célokra fordított - fogyasztási kiadásokat. Ezek közé tartoznak az éttermi asztalfoglalások, amelyek az Oxford Economics kimutatása szerint globálisan csaknem 90 százalékkal zuhantak éves összevetésben.

A cég hangsúlyozza, hogy ezek nem perifériális aktivitási jelzőszámok, mivel az ilyen jellegű diszkrecionális fogyasztás adja a világgazdasági szintű teljes fogyasztási érték 40 százalékát.

Egy másik tekintélyes londoni elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) az eddigi legborúlátóbb előrejelzést állította össze a világgazdaság rövid távú kilátásairól. Közölte: modellszámításai arra vallanak, hogy az egész éves idei világgazdasági recesszió gyakorlatilag bizonyossá vált, és várhatóan kétszer olyan mély lesz, mint a 2009-ben mért visszaesés.

A ház felülvizsgált előrejelzése szerint a globális GDP-érték 2020 egészében legalább 4 százalékkal csökken. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a háborús éveket leszámítva ez lenne a legmélyebb globális recesszió 1931 óta.

A CEBR londoni elemzőinek számításai szerint az olasz hazai össztermék az idén várhatóan 11 százalékkal, a német és a spanyol GDP-érték egyaránt 8 százalékkal, az amerikai gazdaság teljesítménye 5 százalékkal zuhan.

A CEBR közgazdászai ugyanakkor szintén azzal számolnak, hogy a meredek visszaeséseket jórészt hasonló ívű fellendülés követi jövőre.

A ház 2021-re 3,4 százalékos globális növekedést vár, hangsúlyozza azonban azt is, hogy számításai alapján a világgazdaság csak 2022-ben lépi túl a 2019-ben elért GDP-értéket.

Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőcsoport, a Capital Economics hétfő este ismertetett friss, jelentősen felülvizsgált prognózisa szerint a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség sem tudja kivédeni az idei recessziót.

A ház szerint a régió gazdaságainak exportorientált szektoraira a külső kereslet összeomlása és a beszállítói hálózatokban kialakult fennakadások egyszerre rónak különösen nagy terhet.

A Capital Economics londoni elemzői közölték: várakozásuk szerint az euróövezet hazai összterméke az idei második negyedévben 12,5 százalékkal zuhan negyedéves összevetésben, vagyis sokkal nagyobb mértékben, mint a 2008-2009-es válság idején. Akkor ugyanis a válságot megelőző csúcspont és a recesszió mélypontja között 6 százalékkal esett a valutaunió GDP-értéke.

A cég azzal számol, hogy ebben a környezetben a feltörekvő európai gazdaságok teljesítménye 2020 egészében átlagosan 2 százalékkal csökken, jövőre ugyanakkor az eddig vártnál jóval gyorsabban, 3,3 százalékkal emelkedik.

A térségi átlagon belül a ház Magyarországon az idén 2 százalékos visszaesést, jövőre 3,8 százalékos növekedést valószínűsít.

A Capital Economics hétfői előrejelzése szerint Csehországban 4 százalékkal, Lengyelországban és Szlovákiában 3,5 százalékkal, Romániában és Oroszországban 1,5 százalékkal csökken a GDP-érték 2020-ban, de jövőre ezekben a gazdaságokban is jelentős, 3-5 százalék közötti növekedés várható.

Az idei egész éves magyarországi recesszió mindazonáltal nem konszenzusos előrejelzés a londoni elemzői közösségben.

A Bank of America pénzügyi szolgáltató csoport kutatási részlegének (BofA Global Research) Londonban ismertetett friss előrejelzése Magyarországon 0,8 százalékos GDP-növekedést valószínűsít 2020 egészére. A cég szerint a magyar gazdaságszerkezet ellenállóbbnak tűnik a térség többi gazdaságánál, annak alapján, hogy a nemzetgazdasági szintű bruttó hozzáadottérték-tartalmat előállító szektorok a régió gazdaságaiban mennyire sebezhetők a járványhatásoktól.