Hirdetés

Ingyenesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók
MTI/Szigetváry Zsolt

Ingyenesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

Koronavírus

MTI

2020.03.29. 11:15

Továbbá a GYSEV a Volánbusz és más helyközi járatokon.

Hirdetés

Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazásának részleteit ismertette a MÁV és Volánbusz szombaton.

A két közlekedési társaság arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy az ingyenes utazásra való jogosultságot az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított, személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával együtt érvényes utazási utalvánnyal, továbbá az egészségügyi szolgáltató, fenntartó által kiállított igazolással, valamint az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal lehet igazolni.

Emlékeztettek arra, hogy az utazási kedvezményre jogosító, március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelkezése szerint

az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait használhatják ingyenesen.

Továbbá ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a budapesti közösségi közlekedés járatain is.

Az operatív törzs szombati határozatával összhangban, Karácsony Gergely Budapest főpolgármesterének döntése alapján a vészhelyzet megszűnéséig utazhatnak ingyenesen az egészségügyi dolgozók a BKK járatain - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A korlátlan díjmentes utazási jogosultság az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe.

Ha a fentiek közül egyik sem áll az utas rendelkezésére, akkor az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által 2019-ben, vagy 2020-ban kiállított évi 12 alkalmas utazási utalvány, valamint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együttes felmutatásával is lehet díjmentesen utazni - közölték.

Az utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok érvényben maradnak a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig. Az utazási utalványra a jogosultság ellenőrzése során nem kerül bejegyzés.

A BKK arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy utazáskor mindig tartsák maguknál a felsorolt dokumentumokat.

.