Most nagyon fontos lehet, kinek adjuk az adónk egy százalékát

MTI

2020.05.11. 08:52

Sokan vannak bajban olyanok, akiknek tényleg fontos a munkája. Listát is hoztunk.

Jelentős, több tíz milliárd forintos összeget ajánlhat fel egy százalék formájában mintegy négy és fél millió adófizető a civil szervezeteknek és az egyházi szférának - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet hétfői számában a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára. Izer Norbert szerint az adófelajánlásoknak most, a válság miatt talán nagyobb a jelentőségük, mint korábban bármikor.

Az államtitkár felidézte, hogy tavaly összesen 36 milliárd forintról rendelkezhettek volna a magánszemélyek, végül 16,5 milliárd forintot juttattak el a különféle szervezeteknek.

Izer Norbert úgy vélekedett, az elmúlt, válsággal terhelt hetek világosan rámutattak, hogy a civil szféra és az egyházi világ számos szereplője olyan tevékenységet végez, amelynek a társadalmi haszna igen jelentős. Más szervezeteknek pedig azért lehet fontos az egy százalék, mert a krízis nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a tavaly tett egyházi felajánlások idén is érvényesek. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak. Lényeges az is, hogy a magánszemélyek az adóhivatal honlapján megtalálhatják azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyek fogadhatnak adószázalékokat. Fontos szabály az is, hogy - a korábbiakkal ellentétben - a civilek már akkor is megkaphatják a felajánlásokat, ha köztartozásuk van. Természetesen az összegnek csak azt a részét, amely a tartozás kiegyenlítése után megmarad. Tavaly 80 millió forintot tartott vissza emiatt a NAV.

Itt nézheti meg, kinek lehet felajánlani az adó 1%-át

Izer Norbert megemlítette, hogy idén május első napjaiig nagyjából félmillióan rendelkeztek egy százalékaikról az elektronikus adóbevallási felületen. Hozzátette, hogy az egy százalékokat a hagyományos módon, papíron is fel lehet ajánlani.

.