Hirdetés

Június 12-től megnyílik a magyar-horvát határ
alon.hu

Június 12-től megnyílik a magyar-horvát határ

Koronavírus

MTI

2020.06.10. 10:27

Már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak.

Hirdetés

Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán közösségi oldalán.

Szijjártó Péter videójában azt közölte, hogy a horvát és a magyar miniszterelnök kedden telefonbeszélgetést folytatott egyebek mellett a határnyitásról.
Elmondta: a számok azt jelzik, hogy a közép-európai országok jól védekeztek, sikerült kontroll alatt tartani a koronavírus terjedését, ami lehetőséget teremt az óvatos nyitásra.

"Márpedig számunkra a magyar emberek életének és egészségének megvédése az elsőszámú szempont, ugyanakkor mivel a magyar emberek kifejezetten fegyelmezetten viselkedtek az elmúlt hetekben és hónapokban a világjárvány magyarországi csúcspontjának időszakában, lehetőségünk van arra, hogy a korábbi korlátozásokat feloldjuk" - hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette,

már korábban megnyitották a határt Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Szerbia felé, és egyik határnyitás sem okozott negatív fordulatot a vírus terjedésében.

Így péntektől a magyar és a horvát állampolgárok is korlátozásoktól mentesen utazhatnak a két országba mind a hét közös határátkelőhelyen.
Szijjártó Péter azt kérte az emberektől, hogy utazás előtt a helyi járványügyi intézkedéseket, illetve szabályokat minden esetben vegyék figyelembe.

.