Tíz virágkocsit díszítenek fel az idén Debrecenben

Augusztus 20.

MTI

2020.08.13. 17:33

A virágkocsikat a nagyerdei Szent II. János Pál pápa téren tekinthetik meg az érdeklődők.

Bár a járványhelyzet miatt elmarad a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása augusztus 20-án Debrecenben, az 51. virágkarnevált megtartják: tíz színpompás virágkompozíciót tekinthetnek meg majd az érdeklődők a főtéren, a táncosok pedig a város különböző pontjain mutatkoznak be.

A város összetartó közössége megtalálta azt a formát, hogy a járvány időszakában se kelljen lemondani a karneválról. Az összefogás eredményeként tíz virágkocsi mutatkozik be augusztus 20-án: a kompozíciók a környezetvédelem fontosságát és a természet szeretetét, az elődök, a hagyományok tiszteletét, valamint az összetartozás érzését jelenítik meg - tette hozzá utóbbira példaként említve Debrecen város Trianon 100 című virágkocsiját. 

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője elmondta: a Trianon- és a Bocskai-virágkocsik mellett ezúttal is láthatják majd az érdeklődők a Szent koronát és a koronázási ékszereket bemutató, valamint a Debrecen címerét megjelenítő virágkocsikat.

Bódor Edit hozzátette: a virágkarneváli hét programjai már augusztus 15-én megkezdődnek és augusztus 23-ig tartanak Debrecenben.

A sajtótájékoztató után bemutatták a már készülő virágkocsikat. Pikó Sándor képzőművész kiemelte: miután az idén az érdeklődők nem felvonulás közben, távolról látják a kocsikat, hanem közvetlen közelről szemlélhetik meg, olyan növényeket, virágokat használtak, amelyek színesebbek, részletgazdagabb, önmagukban is egyfajta virágkötészeti alkotások.

.