Koronavírus - Fokozott óvatossággal utazzon mindenki külföldre

MTI

2020.08.06. 22:37

Elmondta: a határon túli zenei színpadokat is támogatnák; 11 ilyen klubbal számolnak, amelyek ugyancsak maximum 9 millió forintból egyenként 11-11 könnyűzenei eseményt rendezhetnének, így összesen 120 rendezvényre 100 millió forint áll majd rendelkezésre.

Szentkirályi Alexandra közölte: a fesztiválok esetében 700 millió forint a támogatási keret, ezt fesztiválszervező cégenként osztják majd el. A klubok, koncerthelyszínek támogatása esetében a Petőfi Irodalmi Múzeum a pályázat megvalósítója, a fesztiváloknál pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség a lebonyolító.

Felidézte: a kormány legutóbb 5,3 milliárd forint támogatásról döntött, ebből valósulnak meg a raktárkoncertek, és a cigánymuzsikusokat is ebből támogatják, ezen felül áll rendelkezésre a most bejelentett több mint 2 milliárd forint. Hangsúlyozta: a támogatás hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar könnyűzenei ipar valamennyire talpon tudjon maradjon, a szektorban dolgozók ne maradjanak munka nélkül.

A garázskoncertekről kérdésre válaszolva közölte: a koncertek az Antenna Hungária (AH) streameli majd, a felvételeket nem élőben közvetítik, hanem az utómunkákat követően teszik közzé, de az még egyeztetés kérdése, hogy milyen hosszú ideig lesznek ingyenesen elérhetőek.

Az alapinfrastruktúrát az AH biztosítja, minden "banda" hozhatja a saját hangmérnökeit, technikusait, szakembereit - részletezte, megjegyezve: nézők nem vehetnek részt a koncerteken. Hozzátette: a felvételek augusztus utolsó két hetében elkezdődhetnek.

A debreceni Campus-fesztiválra vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely azt mondta, vannak világos szabályok, amelyeket kötelező betartani és van a józan ész és felelősségérzet, ami ennél többet kíván.
Jobb ma ezeket a rendezvényeket lemondani - tette hozzá.

Arról, hogy Ukrajna Magyarországot vörös, vagyis a koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyes országnak minősítette, Gulyás Gergely azt mondta: Ukrajnában az egymillió emberre jutó aktív esetek száma 762, Magyarországon 54, ez alapján megítélhető, hogy van-e alapja az ukrán döntésnek.

Ugyanakkor a kárpátaljai magyarok közül sokaknak van magyar állampolgársága, őket nem érinti a Magyarországra lépés tilalma, ha pedig az ukrán döntés azzal jár, hogy ukránok nem jönnek most Magyarországra, akkor ez a járvány lassítása szempontjából üdvözlendő - tette hozzá.

A koronavírus-vakcina beszerzésére vonatkozó kérdésre a miniszter közölte: egyelőre kutatások folynak, de a magyar kormány is élt a lehetőséggel, és majdnem 5 millió vakcinára kötött le kapacitást. Ugyanakkor jelezte: nem szeretne olyan reményt kelteni, ami pillanatnyilag nem megalapozott, hiszen nem tudják, mikorra készülhet el a vakcina.

.