Járvány - Kijöttek a friss korlátozások, itt a lista

Koronavírus

MTI

2020.11.09. 11:53

Kedd éjféltől újabb intézkedéseket vezetnek be.

Orbán Viktor miniszterelnök reggel részt vett az operatív törzs napi tájékoztatóján, amelyen fontos kérdésekről döntöttek. Az ülés után a döntésekről a miniszterelnök közösségi oldalán tájékoztatott.

A kijárási tilalom kedd éjféltől már este 8 óra és reggel 5 óra között érvényes.
Bezárnak az éttermek, konditermek, sportlétesítmények, és korlátozódik a kisipari szolgáltatások nyitvatartása.

Zárt kapuk mögött rendezik a sportmérkőzéseket, így a labdarúgó-válogatott Eb-selejtezőjét is.
A középiskolában nyolcadik osztály felett digitális oktatás lép életbe.
Hetente célzottan tesztelik a kórházi, iskolai, óvodai és bölcsődei dolgozókat.

A járvány Európában továbbra is felszálló ágban van. A járvány kezdete óta Magyarországon 109 ezren Európában 8 millióan betegedtek meg – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Kiemelte, a kórházakat felkészítették és minden egészségügyi eszköz rendelkezésre áll (ágy, lélegeztetőgép, maszk), azonban az egészségügyi dolgozók száma véges. Ráadásul vakcina megkerekléséig még több hét van hátra. Ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor az orvosok és az ápolók nem tudnak megbírózni a rájuk nehezedő teherrel. Ezért kell csökkenteni a megbetegedések számát. Azonban a  maszkviselés már nem elegendő, ezért újabb szigorításokat kell bevezetni – mondta.

Az Országgyűlés kedden 90 napra megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást. Ha megszavazzák a rendkívüli jogrendet, akkor kedd éjféltől újabb intézkedéseket vezetnek be.

Este nyolc óra és hajnal öt óra között kijárási tilalom lesz.

Nyolc óráig mindenkinek haza kell érnie, felmentést csak a munkába és a munkából való hazajárás, illetve rendkívüli esetekben lehetséges.

Minden gyülekezés tilos. Az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak. Az üzletek és a fodrászatok és az egyéb kisipari szolgáltatások este 19 órakor bezárnak. A szállodák csak üzleti célból utazó vendégeket fogadhatnak, turistákat nem.

Általános rendezvénytilalom lép érvénybe. Családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt.

Esküvők csak lakodalom nélkül tarthatók, az egyházi, illetve polgári szertartáson a szertartáshoz szükséges személyek – tehát a tanuk, a szülők és a testvérek – vehetnek részt.

A temetéseken is legfeljebb ötven fő vehet részt.

A miniszterelnök arról is tájékoztatott, hogy a sportmérkőzéseket kizárólag zárt kapuk mögött lehet megtartani, ami így azt jelenti, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Izland elleni sorsdöntő Eb-selejtezőjén sem buzdíthatják a csapatot személyesen a hazai szurkolók.
Szabadtéren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos.

A középiskolában nyolcadik osztály felett digitális oktatás lép életbe. A bölcsődék, óvodák és általános iskolák a 14 éven aluliak számára nyitva maradnak.

A kórházi és iskolai, óvodai, bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell. A Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára a szállodáknál a zárás utáni első harminc napban a november nyolcadikáig történt foglalásokat az állam megtéríti. Ennek feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el és a munkavállalók megkapják a fizetésüket – emelte ki Orbán Viktor.

A felsorolt korlátozásokat egyelőre 30 napra vezetik be, de szükség esetén meghosszabbíthatják.

.