Havazás - Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legtöbb kár

MTI

2021.01.25. 13:02

Főként a szél és a felázott talaj miatt, a hó súlya alatt kidőlt fák eltávolításához kérik a tűzoltók segítségét.

Főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozott kárt a havazás, a tűzoltókhoz hétfő késő délelőttig mintegy ötven bejelentés érkezett az időjárás miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághelyettes szóvivője az MTI-nek.

Dóka Imre telefonon elmondta, a bejelentések több mint kilencven százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, a környező megyékből általában csak két-három hívás érkezett.

Főként a szél és a felázott talaj miatt, a hó súlya alatt kidőlt fák eltávolításához kérik a tűzoltók segítségét - tette hozzá.

Egyebek mellett Miskolc-Diósgyőr, Kishuta, Nyíri, Monok, Ózd, Rakaca és Aggtelek környékéről érkezett bejelentés.

Bükkszentkereszt térségében egy időre le kellett zárni a 2505-ös utat, mert rádőlt egy fa. Ezt már eltávolítottak a tűzoltók, akik folyamatosan dolgoznak a káresetek felszámolásán - mondta a helyettes szóvivő.

.